ronaldo

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és Dzsudzsák Balázs csapatkapitány is a végső győztes Cristiano Ronaldót jelölte meg első helyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év játékosa-szavazásán. A FIFA honlapjának beszámolója szerint a német edző a második helyen honfitársát, Toni Kroost, a harmadikon pedig az argentin Lionel Messit nevezte meg. Dzsudzsáknál Messi volt a második, míg a brazil Neymar a harmadik. Az újságírók közül Szeli Mátyásnál, a Nemzeti Sport munkatársánál ugyancsak Ronaldo győzött Luis Suarez és a francia Antoine Griezmann előtt. A díjakról a szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai, kiválasztott sportújságírók és a szurkolók voksai alapján döntöttek.
2017. 01. 09. 21:27
Zinedine Zidane, a spanyol labdarúgó-bajnokságban éllovas Real Madrid vezetőedzője szerint a csapat legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo elfogadta, hogy időnként pihenésre van szüksége. A francia szakvezető minderről azok után nyilatkozott, hogy a portugál játékost nem nevezte az együttes keretébe a szerdai, Sevilla elleni kupamérkőzésen. – Beszélgettünk erről a kérdésről, és azt kell mondanom, Cristiano nagyon intelligensen áll a dologhoz. Elmondtam neki, azt szeretném, ha a fontos meccseken és az idény végén lenne a legjobb formában, ez viszont nem lehetséges, ha hetven nap alatt húsz mérkőzést játszik. Igazi vezér a pályán és azon kívül is, aki minden találkozón szeretne szerepelni, de neki is szüksége van a pihenőre, ezt el is fogadta – mondta Zidane. Ronaldo a madridiak eddigi 15 bajnokijából négyről hiányzott, ez kettővel több, mint amit a teljes előző idényben kihagyott. A Real - amely hétvégén a Granada ellen folytatja bajnoki szereplését - 38 tétmérkőzés óta veretlen, a bajnokságot pedig úgy vezeti 16 forduló után hárompontos előnnyel, hogy riválisainál egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
2017. 01. 07. 08:30
Olvasói sztorik