nb2

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Megkezdte a nyári felkészülést a Mezőkövesd csapata, bár még nem teljes kerettel. Az első edzésen több új arc is feltűnt, de sokan ott voltak az előző évad NB I-es keretéből. Edzett például Bognár István és Balajti Ádám, de más csapatoknál volt már Horváth Tamás és Harsányi Zoltán. Szintén nem volt jelen Szalai Vilmos, Fótyik Dominik, Szántai Levente, Takács Péter, George Menougong és Búrány Zoltán. Voltak próbázók, és akadt olyan új szerzemény, aki még csak a korláton túlról szemlélte az eseményeket. A csapattal edzett Barzsó Attila is. – Három-négy olyan játékos van, aki nem volt itt, de tárgyalunk velük, és néhány napon belül itt lesznek. Volt három-négy próbázónk, a hétvégén velük kapcsolatban kiderül, lehet-e rájuk hosszú távon számítani – mondta a kovesdisport.hu oldalon Tóth László vezetőedző. A tréner az érkezők között említette Szeles Tamást (Salgótarján, korábban Illés Akadémia), Molnár Tamást, és a Rangadó.hu által már beharangozott Kulcsár Kornélt, a próbázók egyike pedig Barzsó Attila.
2014. 06. 24. 13:17
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Eredményesen folynak a tárgyalások az elmúlt évben itt játszókkal a szerződések meghosszabbításáról, illetve új játékosokkal is sikerült szerződést kötni. Így már a mi játékosunk Weitner Ádám és Zámbó Bence. Csapatunk új vezetőedzője Klement István, akivel egyéves szerződést kötött klubunk vezetősége – írja az NB II-es FC Ajka honlapja. Weitner korábban Gyirmóton szerepelt, Zámbó pedig tagja volt a 2009-es világbajnoki bronzérmes U20-as válogatottnak, miközben a Győri ETO, majd a Kaposvár csapatát erősítette. Mindketten Tatabányáról érkeztek a bakonyiakhoz.
2014. 06. 23. 12:00
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Bár a másodosztályú csapatok még javában nyári szabadságukat töltik, a klubok vezetői komoly munkát végeznek a háttérben. Most van rá lehetőség ugyanis, hogy megerősítsék kereteiket. Így van ez az újonc Csákvár esetében is. – Megegyeztem két kiszemeltünkkel – idézi a klub honlapja Nagy Sándor klubtulajdonost. – Már tavaly is szerettük volna megszerezni a Vasasban, majd Baján, legutóbb pedig Tatabányán futballozó Bakos Szabolcsot, ám akkor nem sikerült. Most azonban szabaddá vált a huszonhét éves középpályás, lecsaptunk rá, és gyorsan megegyeztünk. A másik új fiú a Ferencvárosban nevelkedett, az elmúlt szezont Sopronban töltő, huszonnégy éves Nyilasi Bálint, akire támadó középpályásként és csatárként is számíthat Bognár György vezetőedző. Természetesen ezzel nem fejeződtek be erősítési tervek Csákváron, a színfalak mögött több labdarúgóval is zajlanak a tárgyalások.
2014. 06. 22. 21:23
Olvasói sztorik