NB III.

Szombat késő délután került sor az NB III osztályozó mérkőzéseinek visszavágóira. A kétszer kilencven perces párharcok után eldőlt, hogy az Iváncsa, a Debreceni EAC, a Makó és a Tiszakécske is a harmadosztályban kezdheti meg a jövő évi küzdelmeket. NB III, osztályozó, 1. forduló, visszavágó 2017. június 17., 17 óra Iváncsa KSE – Balatonlelle KSE 2-1 (2-0) (az első mérkőzésen: 5-1) Gólszerzők: Balogh L. (2., 17.), illetve Böjte (88.) Az NB III-ba jutott: az Iváncsa 7-2-es összesítéssel Az első mérkőzésen magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott az Iváncsa a Balatonlelle felett, a Fejér megyeiek pedig hazai pályán is nyerni tudtak, és 7-2-es összesítéssel abszolválták a párharcot. Debreceni EAC – Körmendi FC 1-1 (0-0) (az első mérkőzésen: 1-0) Gólszerzők: Kerekes Zs. (51.), illetve Simonka (80. - öngól) Az NB III-ba jutott: a Debreceni EAC 2-1-es összesítéssel Összesítésben egyetlen góllal maradt alul a Körmend a debreceniekkel szemben, így a vas megyeiek a következő szezont is megyei elsőosztályban kezdhetik meg. UFC Nagykanizsa – M. Foci Kft. (Makói Futball Club) 2-0 (2-0) (az első mérkőzésen: 1-4) Gólszerzők: Szalai (11.), Nagy G. (37.) Az NB III-ba jutott: a Makói FC 4-3-as összesítéssel A Nagykanizsa hiába vezetett már szünetben két góllal a Makó ellen, végeredményben egy góllal alul maradt a Makóval szemben, így a Csongrád megyeiek készülhetnek a harmadosztály küzdelmeire. Balassagyarmati VSE – Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 0-1 (0-1) (az első mérkőzésen: 0-1) Gólszerző: Székely D. (14.) Az NB III-ba jutott: a Duna Aszfalt TVSE 2-0-s összesítéssel Balassagyarmaton is győzni tudott a Duna Aszfalt TVSE, így kettős győzelemmel harcolta ki az NB III-as indulást a Tiszakécske. A Balassagyarmat alul maradt riválisával szemben.
2017. 06. 17. 19:07
Olvasói sztorik