NB III

Lipcsei: minden hazai meccset nyerne a Fradi, ha bent lenne a tábor

A Pécs ellen varázsoltak szenzációs hangulatot a Kubatov távozását követelő Fradi-szurkolók.

Az előző idényben Csepelen, ezúttal Pécsett jelent meg nagy számmal a Ferencváros vezetőségével évek óta szembenálló Fradi B-közép, és az őket támogató több ezres szurkolósereg. A PMFC-Ferencváros II. harmadosztályú mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget, a lefújás után a vendégek vezetőedzője, Lipcsei Péter nyilatkozott a Ferenczvárosi C-közép portálnak.

– A Csepel elleni meccs után, és most is csak azt tudom mondani, nagyszerű érzés volt a tábor előtt játszani. Ők a világ legjobb szurkolótábora, annyit mindenképpen megérdemeltek, hogy kimentem hozzájuk a végén. Ha ezek a szurkolók bent lennének a Groupamában, egyik csapat sem tudná megfogni a Fradit, olyan atmoszféra lenne, hogy minden hazai meccset behúzna az első csapat. Bizakodó vagyok, remélem, hogy dűlőre jutnak a vezetőséggel, azt szeretném, ha bejárna a tábor a meccsekre. Csepelen és itt is gól nélkül maradtunk, ezt sajnálom, hiszen megérdemeltél volna a drukkerek. Amikor kijön a csapat az öltözőből, és megszólal a tábor, kiráz a hideg minden játékost – mondta a Fradi legendás játékosa a meccs után, ahol egyébként tiszteletét tette a lelátón a zöld-fehérek korábbi vezetőedzője Détári Lajos, és az első csapat kapusa, Dibusz Dénes is.

Olvasói sztorik