Manchester City

Még csak június elsején vagyunk, de máris elköltött igazolásokra 90 millió eurót a Manchester City együttese, amely a múlt héten 50 millióért leigazolta a Monacótól Bernardo Silvát, ma pedig 40 millióért a Benfica kapusát, Éderson Moraest. Nos, úgy tűnik, a Citynél komolyan gondolják a nyári erősítéseket, és még több pénzt költenek el, ugyanis a Sky Sport információi szerint a manchesteri kékek közel állnak ahhoz, hogy újabb 40 millió eurót kifizetve szerződtessék a Monaco hátvédjét, Benjamin Mendyt. A 22 éves, egyszeres francia válogatott baloldali védő a távozó Gael Clichyt pótolhatja a csapatban, és az angol sajtóhírek szerint a megegyezés megszületett az átigazolásról, így napokon belül hivatalosan is bejelenthetik az érkezését. Mendyt tavaly nyáron 13 millió euróért igazolta a Monaco a Marseille csapatától, és a mögöttünk álló szezonban 39 tétmérkőzésen 1 gólt, illetve 11 gólpasszt jegyzett. Mint ismert, a Manchester City már számos távozót is bejelentett a bajnokság befejezése óta: a fentebb említett Clichy mellett Willy Caballero, Bacary Sagna, Pablo Zabaleta, és Jesús Navas is elhagyja a klubot.
2017. 06. 01. 17:27
Hónapok óta rebesgetik, hogy Alexis Sánchez a szezon végén távozik az Arsenal csapatától. A chilei klasszist az utóbbi időben leginkább a Bayern Münchennel boronálták össze, de a Manchester Citynél is nagyon bíznak abban, hogy meg tudják szerezni a támadót. A Goal.com értesülései szerint a City sportigazgatója, Txiki Begiristán a múlt hétvégén Londonba utazott, hogy tárgyaljon Alexis megvásárlásáról. Az Ágyúsok természetesen inkább a bajoroknak adnák el legnagyobb sztárjukat, nem pedig a PL-riválisnak, de a City mellett szól, hogy a friss FA-kupa-győztes Sánchez állítólag szívesen dolgozna együtt újra Pep Guardiolával. Mint ismert, a Manchester City már bejelentette a Monacóból érkező Bernardo Silva leigazolását, és Benfica-kapus, Ederson szerződtetéséhez is közel állnak. Vajon Sánchez lesz a következő erősítés?
2017. 05. 30. 12:21
A Manchester City akár már hétfőn bejelentheti következő igazolását, a Benfica brazil kapusát, Edersont - adta hírül a goal.com A 23 éves, kétszeres portugál bajnok hálóőr a vasárnapi Portugál Kupa-döntő másnapján kelhet útra Angliába, hogy aláírjon. A klub illetékesei már készülnek erre az eshetőségre. Az információk szerint a manchesteriek legalább 35 millió fontot különítettek el az igazolásra, amivel megdöntenék Gianluigi Buffon kapusokra vonatkozó átigazolási rekordját (Parma-Juventus, 2001, 33 millió font). Igaz, ha euróban számolunk, akkor még mindig Buffon vezetné a rangsort 55 millió euróval, hiszen Ederson lehetséges, 35 millió fontos vételéra - a font euróhoz képest viszonyított gyengülése miatt - euróban "csak" 40 milliót tesz ki. Pep Guardiola a távozó Willan Caballero helyére szemelte ki magának Edersont, aki az exbarcás Claudio Bravóval küzdhetne meg a kapuba kerülésért. Mint ismert, a City pénteken már bejelentett egy komoly vételt: a sokoldalú, portugál középpályás, Bernardo Silva nem kevesebb, mint 43 millió fontért érkezik a francia bajnok Monacótól.
2017. 05. 29. 08:31
A Manchester City hivatalos oldalán erősítette meg, hogy július 1-jétől számítva a klub kötelékében áll Bernardo Silva, aki ekkor csatlakozik az angol csapathoz. A portugál játékos a 2016-2017-es szezonban francia bajnoki címhez és a BL-elődöntőbe jutáshoz segítette az AS Monacót. A 22 éves középpályás a következő idényben a 20-as mezt viseli majd, arról egyelőre nincs hír, hány évre írt alá. It’s official. @BernardoCSilva will join City on July 1st! #WelcomeBernardohttps://t.co/dWswQzTPYB— Manchester City (@ManCity) 2017. május 26. Előzmények Korábban beszámoltunk arról, hogy Bernardo Silva csütörtök este Manchesterbe repült, hogy átigazolásáról tárgyaljon. Noha korábban a város másik csapata, az United mutatott érdeklődést a Monaco 22 esztendős, portugál középpályása iránt, úgy tűnik, hogy Pep Guardiola csapatához szerződik. A Goal.com információja szerint 50 millió euróért vált klubot, miután átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton. Silva a 2016-17-es szezonban 58 meccsen 11 gólt lőtt és 12 asszisztot osztott ki.
2017. 05. 26. 21:03
Már korábban eldőlt, hogy Pablo Zabaleta és Gael Clichy a szezon végén elhagyja a Manchester City együttesét. A Pep Guardiola által irányított klub csütörtökön három órán belül három újabb biztos távozót jelentett be: a kapus Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna szerződését sem hosszabbítja meg a Premier League-ben harmadik helyen végző csapat. Néhány nap alatt tehát összesen öt távozója van a Citynek, és játékosok közül hárman a védelemből esnek ki.
2017. 05. 25. 20:57
Olvasói sztorik