liverpool

A héten a Real Madrid bemutatta terveit a Santiago Bernabeu rekonstrukciójával kapcsolatban. A királyi gárda mellett számos európai topklub szeretné modernizálni arénáját vagy újat építeni a régi helyett. A Chelsea a jelenlegi, 41 600 fő befogadására alkalmas otthonát, a Stamford Bridge-t építené át. 850 millió eurót költenének a beruházásra, melynek végén több mint 60 ezren látogathatnának el a csapat mérkőzéseire. A tervek szerint a 2020/21-es idényre szeretnék mindezt megvalósítani. Az AC Milan jelenleg az Inter csapatával közösen használja a milánói San Sirót. A tervek szerint úgy modernizálnák a stadiont, hogy az új épületkomplexumban helyet kapnának lakások és egy bevásárlóközpont is. Mindehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a városi rivális új otthonra leljen. A Liverpool új stadionterveit éppen ezen a héten mutatták be. A hírek szerint 126 millió eurót költenének a létesítményre, s elsősorban a modernizáció a cél. A Barcelona sem szeretne lemaradni a versenyben, a Camp Nou átépítése a 2017/18-as szezon során kezdődne meg, a klubvezetők pedig 600 millió eurót invesztálnának a projektbe, melynek végén 105 ezer nézőt is be tudta fogadni a stadion. Az As Roma vezetői egy új, 52 ezer néző befogadására alkalmas stadiont álmodtak meg, kialakítását pedig az ókori Colosseum ihlette. A Tottenham angol riválisaihoz hasonlóan cselekedne, a 61 ezresre tervezett stadiont ráadásul úgy alakítanák ki, hogy amerikai foci mérkőzéseket is rendezhessenek ott.
2016. 10. 14. 14:29
Csóka Dániel, a Zalaegerszegi TE FC U17-es válogatott labdarúgója kapott edzési lehetőséget egy hétre az angol Premier League egyik topcsapatánál, a Chelsea FC-nél. Jövő szombatig egy hétre hívták meg Csókát, hogy mutassa meg magát abban a közegben, ahol a világ minden részéről kiválogatott, legtehetségesebb fiatal játékosok versenyeznek – írja a ZTE honlapja. A program szerint négy edzésen és egy tétmérkőzésen teszik próbára a játékost. Csóka tehetségével, szorgalmával, alázatos és szerény hozzáállásával, a ZTE utánpótlás szakembereinek „hozzáadott” munkájával érte el, hogy a korosztályánál feljebb tud lehetőséget kapni klubjában. Látványos fejlődést mutatott az elmúlt évben, a „nemzetközi trendek szerint” a legjobb korban, így standard tagja lett a korosztályos válogatott szűk keretének. A válogatottnál mutatott teljesítményének, illetve az angol topcsapatok scout-rendszerének köszönhető, hogy ilyen magas szinten is szeretnék tesztelni. Időközben a szintén ebbe a körbe tartozó Liverpool csapatának a menedzserétől is érkezett meghívó egy hasonló lehetőséggel Csóka számára. A ZTE vezetősége jelezte, legfontosabb feladata, hogy fiatal tehetségeit menedzselje, építse be a csapatba, illetve segítse a pályafutásuk első lépéseit – jelezte a klub hivatalos közleményében.
2016. 10. 08. 14:12
A LA Galaxy középpályása, Steven Gerrard könnyen elképzelhető, hogy visszatér Angliába, miután az MLS-csapatnál lejár a szerződése és nem biztos, hogy hosszabbítanak vele – értesült a Mirror. A játékos a lap értesülései szerint arra vár, hogy tárgyaljanak a lehetséges folytatás részletiről. A 36 éves liverpooli legenda kontraktusa a naptári év végén jár le a Los Angeles-i klubnál, Gerrard pedig nem zárta ki a visszatérés lehetőségét Európába. – Még mindig élvezem a futballt, imádok edzésekre járni és éles mérkőzéseket vívni. Ha lesz lehetőségem jelenlegi klubomnál folytatni pályafutásomat vagy akár máshol, örömmel focizok tovább. Meglátjuk, milyen ajánlataim lesznek. Ha nem lesznek megkereséseim, akkor edzői képzéseken próbálok szerencsét – mondta a középpályás.
2016. 10. 02. 11:28
Jürgen Klopp vezetőedző szerint csapata támadó felfogásának köszönhető, hogy a Liverpoolban már sok játékos betalált az angol bajnokság jelenlegi idényében. A Mersey-parti együttes 16 gólt szerzett hat bajnokin, a találatokon pedig hét játékos osztozik. Háromnál jár Philippe Coutinho, Adam Lallana, Sadio Mané és James Milner, kétszer volt eredményes Roberto Firmino, valamint Jordan Henderson és Dejan Lovren is feliratkozott már a góllövőlistára. „Ez a stílusunk eredménye. Különböző játékosokra van szükségünk a tizenhatoson belül és kívül, akik támadó szellemben mozognak, így gólhelyzetbe tudnak kerülni” – hangsúlyozta a német vezetőedző, aki hozzátette, amíg együttese jól játszik és nyeri a mérkőzéseket, őt nem érdekli, kik szerzik a gólokat. „Ha egyetlen játékos talál be ötvenszer, nem lesz vele gondom mindaddig, amíg nyerünk”. A Liverpool hat forduló után 13 ponttal negyedik a tabellán, hátránya öt pont a listavezető, eddig százszázalékos Manchester City mögött.
2016. 09. 28. 12:30
Olvasói sztorik