licenc

A Hajdú Online-on megjelent, „Úgy tűnik, nem Balmazújváros lesz a Kisvárda ideiglenes otthona” című cikkre reagált a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapatát üzemeltető Várda Labdarúgó Kft. a klub hivatalos honlapján. A közleményt változtatás nélkül olvashatják: Megdöbbenve olvastuk a Hajdú Online 2017. május 4-én, 14:15-kor megjelent híradását, miszerint a Várda Labdarúgó Kft. hibájából hiúsult meg a pályabérleti szerződés, amelyet Balmazújváros önkormányzatával, mint az ottani létesítmény tulajdonosával szerettünk volna megkötni. A Labdarúgó Kft. május 2-án kereste meg e-mailben a balmazújvárosi futballklubot – azok után, hogy előtte természetesen szóban egyeztetett ifjabb Murák Lászlóval, a létesítményügyekért is felelős technikai vezetővel –, rajta keresztül Balmazújváros polgármesterasszonyát is, majd telefonon is történt többszöri egyeztetés. A cikkben valótlanul állítják, hogy semmiféle konkrét lépést nem tettünk a pályabérleti szerződés megszületésére, amit alá tudunk támasztani a szerkesztőséghez eljuttatott szerződéstervezettel is, amit legelső e-mailben történt megkeresésünk alkalmával a balmazújvárosiaknak is elküldtünk. Tájékoztatásul közöljük a futballszerető közvéleménnyel, hogy a debreceni Nagyerdei Stadionnal megkötött pályabérleti szerződésünk alapján az NB I-es licencünk elfogadásra vár, a balmazújvárosi létesítményére tartalékpályaként lett volna szükségünk, hiszen Debrecent a DVSC-n és rajtunk kívül a Diósgyőri VTK is megjelölte hazai pályaként. Az MLSZ kifejezett kérésére, a debreceni stadion tehermentesítése, a mérkőzések esetleges ütközései miatt vettük fel a kapcsolatot a balmazújvárosiakkal, hogy azokra az alkalmakra is legyen hazai pályánk, amikor Debrecenben nem tudjuk a mérkőzéseket megrendezni. Május 2–4. között kilenc alkalommal sürgettük döntésüket, illetve érdeklődtünk és egy alkalommal sem említették, hogy valami akadálya lenne a dolognak vagy további információra-adatra lenne szükségük. Később hiába próbáltuk felvenni a kapcsolatot a balmazújvárosi illetékesekkel, de megkereséseinkre nem reagáltak. Annyi azért számunkra elgondolkodtató, hogy a Cigánd SE ennek a bajnokságnak az őszi szezonjában megkapta a balmazújvárosi létesítményt, a mi hasonló megkeresésünktől viszont valamiért elzárkóztak… Azért tartottuk szükségesnek ezt a közleményt, mert a napokban több fórumon napvilágot látott egy cikk, amelyben a balmazújvárosi önkormányzat mintegy minket tesz felelőssé, azért amiért nem biztosította számunkra stadionját. El kell mondani, hogy ezen újsághír megjelenése után több – megfelelő stadionnal rendelkező – sportszervezet (több NB I. osztályú is) felajánlotta segítségét – köszönet érte. A balmazújvárosi vezetés a szakmai igazgatónkkal az esetet követően 2 alkalommal egyeztetett és elismerve hibájukat ígérték, hogy a sajtóban helyreigazítanak, de mai napig nem tették meg. Ugyanakkor a stadion használatát sem ajánlották fel… Major Attila ügyvezető Várda Labdarúgó Kft.
2017. 05. 06. 13:36
Olvasói sztorik