légió

Jan Urban lett a Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot foglalkoztató Lech Poznan vezetőedzője – számolt be a klub honlapja. Az új tréner Maciej Skorzát váltotta a kispadon, miután az előző szezonban az együttest bajnoki címig vezető trénerrel pocsékul kezdett a bajnokságban a Lech. A csapat 11 forduló alatt egyetlen meccsét nyerte csak meg, és sereghajtó az Ekstraklasában.
2015. 10. 12. 18:58
Megtalálták annak a Skóciában élő magyar focistának a holttestét, aki még augusztusban tűnt el otthonából – számolt be a Blikk. A Bama.hu úgy tudja, DNS-minták alapján azonosították Vass Milán (+29) földi maradványait. Hivatalosan eddig nem erősítették meg, de a komlói származású férfi valószínűleg öngyilkos lett, ugyanis, mint arról a Blikk korábban beszámolt, eltűnése előtt depresszió gyötörte. Milánnak iratai és bankkártyája nélkül veszett nyoma skóciai otthonából. Utolsó estéjén édesapjával vacsorázott, majd a lakótársaival maradt a házban. – Tíz éve éltünk együtt Skóciában. Munkába is együtt jártunk, építőiparban dolgoztunk egyéni vállalkozóként – árulta el Vass Illés, a fiú édesapja. – Másnap a lakótársak azzal fogadtak, hogy mire felébredtek, a fiam nem volt az ágyában, éjjel egyszerűen eltűnt. Januárban lett vége a fiú legutóbbi kapcsolatának, amit nem tudott segítség nélkül kiheverni. Orvoshoz is fordult, ám a depresszió elleni gyógyszereket mellékhatása miatt nem szedte. Milán a helyi Galsgow United FC játékosa volt.
2015. 10. 09. 21:05
Vasárnap jelentette be az angol Liverpool FC, hogy a gyenge szezonkezdést követően – nyolc bajnoki, 12 pont a Premier League-ben – meneszti szakvezetőjét, Brendan Rodgerst. A Bogdán Ádámot is soraiban tudó együttes így most új menedzser után néz, a brit Mirror azonban még górcső alá vette a Rodgers-éra igazolásait. Az északír szakvezető mintegy 300 millió fontot költött igazolásokra – ehhez képest szinte már semmiség a tízmillió fontos végkielégítése… –, összesen 31 új játékost csábított a klubhoz a kicsivel több mint hároméves edzősködése során. A lap több igazolás esetében is éles kritikát fogalmaz meg, azonban az együttes nyáron igazolt magyar kapusa, Bogdán Ádám szerződtetése véleményük szerint (is) jó döntés volt. Mint írják, az ingyen igazolt második számú kapus eddig megtette, ami a feladata volt – a Carlisle elleni Ligakupa-meccsen három lövést is védett a tizenegyes-párbaj során, amivel óriási érdemeket szerzett csapata továbbjutásában.
2015. 10. 05. 19:20
Olvasói sztorik