Légiósok

Rodgers-t ekézik, de Bogdán üde színfolt a Liverpoolnál

Kapcsolódó cikkek

Vasárnap jelentette be az angol Liverpool FC, hogy a gyenge szezonkezdést követően – nyolc bajnoki, 12 pont a Premier League-ben – meneszti szakvezetőjét, Brendan Rodgerst. A Bogdán Ádámot is soraiban tudó együttes így most új menedzser után néz, a brit Mirror azonban még górcső alá vette a Rodgers-éra igazolásait.

Az északír szakvezető mintegy 300 millió fontot költött igazolásokra – ehhez képest szinte már semmiség a tízmillió fontos végkielégítése… –, összesen 31 új játékost csábított a klubhoz a kicsivel több mint hároméves edzősködése során.

A lap több igazolás esetében is éles kritikát fogalmaz meg, azonban az együttes nyáron igazolt magyar kapusa, Bogdán Ádám szerződtetése véleményük szerint (is) jó döntés volt. Mint írják, az ingyen igazolt második számú kapus eddig megtette, ami a feladata volt – a Carlisle elleni Ligakupa-meccsen három lövést is védett a tizenegyes-párbaj során, amivel óriási érdemeket szerzett csapata továbbjutásában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik