Légiósok

Szalai Ádám: a remény napja; Dárdai Pál: a majdnem hős; Dzsudzsák Balázs: a megint vesztes

Egy cikkben a magyar légió szombati produkciója.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Köteles László együttese, a KRC Genk 1-0-ra nyert a Waasland-Beveren otthonában a belga bajnokság 11. körében.

A lengyel bajnoki címvédő létére sereghajtó Lech Poznań az edzőváltás után 2-2-t játszott hazai pályán a Ruch Chrozów ellen a 12. fordulóban. Lovrencsics Gergő kezdő volt, de a szünetben lecserélték, Kádár Tamás a kispadról nézte végig a meccset, Holman Dávidot pedig nem nevezték a keretbe.

A szlovák első osztály 13. körében a Slovan Bratislava 2-0-ra nyert a Myjava otthonában. A pozsonyiaknál Priskin Tamás a 82. percben állt be csereként.

A német Bundesliga kilencedik körében Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC a 18. percben emberhátrányba került a bosnyák Vedad Ibisevic kiállítása miatt a Schalke otthonában. A hazaiak a 27. percben betaláltak, de a berlinieknek Salomon Kalou révén a 73. percben sikerült egyenlíteniük. A bravúros pontszerzés végül elmaradt, mert a házigazdák részéről Max Meyer a 92. percben eredményes volt.

A szaúd-arábiai bajnokság negyedik fordulójában Bölöni László és Szentes Lázár klubja, az Al-Ittihad 3-1-re nyert az Al-Qadisiya otthonában.

A román élvonal 14. körében Bőle Lukács együttese, a CSMS Iasi hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Voluntarit. A magyar játékos végig a pályán volt.

Az angol másodosztály (Championship) 11. fordulójában Tőzsér Dániel csapata, a QPR 2-1-re kikapott a Birmingham vendégeként. A magyar válogatott tapasztalt játékosát a 72. percben küldték pályára.

Stieber Zoltán ezúttal sem került be a Hamburger SV keretébe; együttese gól nélküli mérkőzést játszott odahaza a Bayer Leverkusen ellen. Szalai Ádám bekerült a Hoffenheim keretébe, sőt a 84. percben pályára is lépett; csapata 4-2-es vereséget szenvedett Wolfsburgban.

A török bajnokság nyolcadik fordulójának nyitómeccsén Dzsudzsák Balázs együttese, az első félidő hajrájában emberhátrányba kerülő Bursaspor otthon 2-0-ra kikapott az Antalyasportól, amelynek első gólját a kameruni Samuel Eto’o szerezte. Úgy tűnik, a hazaiak edzője ezúttal elégedett volt a magyar válogatott csapatkapitányával, mert végigjátszotta a meccset.

Adorján Krisztiánt nem nevezték az olasz másodosztályú Novara keretébe; csapata a nyolcadik fordulóban 1-0-ra nyert odahaza a Cagliari ellen. Vécsei Bálint a cserepadról nézte végig, ahogyan együttese, a Lecce hazai pályán 1-0-ra legyőzi az Ischia csapatát a harmadosztály C-csoportjának, hetedik körében.

A német Regionalliga Északi-csoportjában a VfL Wolfsburg második csapata 4-1-re nyert a Goslar ellen, a hazaiak első gólját Bobál Gergely szerezte.

Az angol Premier League kilencedik fordulójában bemutatkozott a Liverpool új menedzsere, Jürgen Klopp. A német edző a Tottenham Hotspur elleni, gól nélküli találkozón debütált, amit Bogdán Ádám a kispadról nézett végig. A vörösök mostanság nincsenek valami jó formában, úgyhogy a dobogós otthonában nem tekinthető rossz eredménynek a döntetlen, bár megszakadt egy remek sorozatuk, ugyanis előző öt bajnoki meccsüket kivétel nélkül megnyerték mai riválisuk ellen.

A német harmadvonal 13. körében Nagy Dániel együttese, a Würzburger Kickers otthon egy öngóllal 1-0-ra elvesztette az Osnabrück elleni találkozót. Honfitársunk az 58. percben lépett pályára csereként.

Ugyanebben az osztályban megszerezte első győzelmét az Energie Cottbus vezetőedzőjeként Miriuta László, miután csapata 1-0-s sikerrel távozott Drezdából, és ezzel elmozdult az osztályozós helyről a tabellán.

Huszti Szabolcs és Elek Ákos csapata, a Csangcsun Jataj 3-0-ra kikapott a Sanghaj Senhua otthonában a kínai bajnokság 28. körében. Huszti kezdő volt, Elek pedig éppen az ő helyére állt be a 82. percben.

Németh Krisztián együttese, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Sporting Kansas City a 32. mérkőzését játszotta az alapszakaszban, és 1-0-ra kikapott a San Jose Earthquakes vendégeként. Honfitársunk az 59. percben lépett pályára csereként. Érdekesség, hogy a győztes gólt a Bp. Honvéd korábbi légiósa, a panamai középpályás, Anibal Godoy szerezte.

Péntek este Csizmadia Csaba csapata, az osztrák másodosztályban sereghajtó Floridsdorfer AC a 13. fordulóban 1-0-ra kikapott az Austria Lustenau otthonában. A magyar játékos végig a pályán volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik