kolozsvár

Több mint két év után kikerült a csődvédelmi eljárás alól a román élvonalban szereplő CRF Cluj, amelynek vezetőedzője Miriuta László. A kolozsvári együttes kedden kapta a hírt, miután a csődvédelmi eljárásokra szakosodott illetékes helyi különbíróság jogerősen döntött az ügyben. Első fokon a bíróság elutasította a CFR kérését, amit most felülbíráltak másodfokon. A májusban véget ért román élvonal rájátszása nyomán a negyedik helyen végzett együttes a 2018–2019-es idényben sem szerepelhetett volna a nemzetközi kupasorozatban, ha kedden is kedvezőtlen döntés született volna a bíróságon számára. A kolozsvári együttes negyedik helyezésével elnyerte a jogot, hogy nemzetközi kupában szerepeljen, de az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint ahhoz, hogy ez ténylegesen lehetővé váljon, már tavaly május végéig le kellett volna zárulnia az ellene zajló csődvédelmi eljárásnak. Iuliu Muresan, a klub elnöke kedden kijelentette: a kedvező bírósági ítélet lehetővé teszi, hogy nagyobb költségvetéssel rendelkezzen a csapat a következő idényben, és a játékoskeret erősítését jelentette be. Muresan szerint Miriuta Vasile is marad, aki a román sajtó szerint távozását fontolgatta, amennyiben a CFR nem került volna ki a csődvédelmi eljárás alól.
2017. 05. 30. 15:12
Olvasói sztorik