hertha

A magyar vezetőedző, Dárdai Pál együttese egy szoros mérkőzésen 3-2-re legyőzte az al-Dzsazírát. A Hertha BSC a hétközi EL-kiesés után szombat délután felkészülési meccset játszott hazai pályán. A berliniek erős csapattal, a Jarstein - Ronny, Stark, Hegeler, Haragucsi - Baumjohann, Allan, Kurt, Allagui, Stocker - Schieber kezdő tizeneggyel léptek pályára, amiből leszűrhettük már a meccs elején, hogy komolyan veszi a 90 percet Dárdai Pál. Az első félidő 18. percében Schieber meg is szerezte a vezetést, de a szünetre egygólos hátrányban vonulhattak a berliniek, miután Mubarak és Boussoufa is eredményes volt az araboktól, az utóbbi tizenegyesből. A Hertha Twitter-oldalának tudósítása szerint a második játékrészben óriási fölényben játszottak a hazaiak, ám nagyon úgy tűnt, hogy újabb nem várt vereségbe szaladnak bele a kékek. A japán légiós, Genki Haragucsi azonban a 80. és a 81. percben is betalált, ezzel 3-2-re megnyerte a találkozót a Dárdai Pál által vezetett csapat.
2016. 08. 06. 17:34
A csütörtöki sikeres Európa-Liga selejtező után a Bundesligában szereplő Hertha BSC pénteki edzésén összeszólalkozott egymással Dárdai Pál vezetőedző és az együttes kapusa, Thomas Kraft - írja a bild.de A hírek szerint a 28 éves hálóőr az egész tréningen panaszkodott a magyar szakembernek, miközben a csapat a lestaktikát gyakorolta. Dárdai Pál megelégelte a siránkozást, és az öltözőbe küldte a kapust. - Nem helyes, amit mondassz. Menj be - mondta Dárdai a kapusnak. Hertha-Gemecker - Dardai-Zoff mit Kraft https://t.co/Kh0almR1RX— BILD Hertha BSC (@BILD_HerthaBSC) 2016. július 29. A történtek után a hálóőr ledobta a kesztyűjét, majd bement az öltözőbe tusolni. A korábbi magyar szövetségi kapitány nyilatkozott az esetről. - Bárki elégedetlenkedhet és reklamálhat, de nem tíz órán keresztül. Minden csodálatos volt, de ilyen az élet - mondta Dárdai. #Dardai nach der Einheit zum #Kraft-Eklat: "Man kann meckern, aber nicht 10 Stunden lang. Alles wunderbar, so ist das Leben." #hahohe— BILD Hertha BSC (@BILD_HerthaBSC) 2016. július 29.
2016. 07. 30. 09:00
Olvasói sztorik