Nemzetközi foci

VIDEÓ: Dárdai hátvédet csinált balhés kapusából

Thomas Kraft a mezőnyben kapott szerepet a Hertha BSC 12-0-ra megnyert edzőmeccsén.

A Hertha BSC – a cseh Darida, a szlovák Pekarik és a bosnyák Ibisevic nélkül – edzőmérkőzést játszott az olasz nyolcadosztályú Club Italia ellen, és 12-0-ra győzött.

Az olaszok leghíresebb alkalmazottja az 1990-ben világbajnok Thomas Hässler. Dárdai emlékeztetett rá, mennyire nem szeretett vele a pályán ellenfélként találkozni, mert kiismerhetetlen volt a középpályás játéka, passzai és cselei. A most 50 éves Hässler a fantasztikus futballmúltja ellenére soha nem kapta meg soha a bizalmat az élvonal közelében.

Dárdai Pál először tudta bevetni az Augsburgból igazolt szélsőt, Essweint, ő szerezte az első gólt. Sami Allagui a sérülése után most felépült, négyszer volt eredményes.

A legérdekesebb azonban Thomas Kraft szerepeltetése volt, vele veszett ugyanis össze az egyik edzésen július végén, és bezavarta az öltözőbe. Most sem a kapuban számított rá, hanem jobbhátvédnek tette ki a második félidőben, és a tizedik gólt ő jegyezte büntetőből. Tavalyi sérülése után nem tudta visszavenni a helyét a kezdőben, ezért eléggé frusztrált volt az utóbbi időben – foglalja össze a lényeget az Index.

Olvasói sztorik