gyász

Emlékhelyet nyitott stadionja, a Nou Camp főlelátóján az FC Barcelona, amely így kíván lehetőséget adni szurkolóinak, hogy elbúcsúzzanak a futballklub egykori legendás játékosától és trénerétől, a csütörtökön 68 évesen elhunyt Johan Cruyfftól. A holland sportember egy barcelonai klinikán, családtagjai körében halt meg rákbetegség következtében. A tisztelők jövő péntekig róhatják le kegyeletüket a katalán sztárcsapat arénájában. „Szomorú napok ezek a Barcelona-szurkolóknak” – mondta az emlékhely megnyitásakor Josep Maria Bartomeu, az egyesület elnöke. A Real Madrid elleni jövő szombati csúcsrangadón, az El Clásicón különleges nézőtéri koreográfiával emlékeznek majd Cruyffra, aki játékosként 1973 és 1978 között, edzőként pedig 1988 és 1996 között volt a katalán klub tagja.
2016. 03. 26. 16:16
Elhunyt Kuharszki Béla, az Újpest volt válogatott labdarúgója. A csatár, aki 1958-tól tíz évig játszott az Újpesti Dózsában, 75 éves korában halt meg – tájékoztatta az MTI-t a család információi alapján Tóth András, a klub volt válogatott játékosa. Kuharszki Béla a lila-fehérekkel az 1959-1960-as idényben bajnokságot nyert - négyszer volt ezüst-, kétszer bronzérmes -, az 1968-69-es szezonban pedig döntőt játszott a csapattal az UEFA Kupa elődjének tekintett Vásárvárosok Kupájában. A válogatottban hatszor lépett pályára, tagja volt az 1962-es chilei világbajnokságon szerepelt nemzeti együttesnek.
2016. 03. 07. 10:42
Olvasói sztorik