Gálameccs

Kedden délután ukrán-magyar jubileumi gálamérkőzést rendeznek Ungváron, amelyen a kilencvenes években aktív korábbi válogatott játékosok alkotta magyar csapat lép pályára a házigazdák ellen - olvasható az mlsz.hu oldalon. A mérkőzés apropója az 1992-es ukrán-magyar válogatott mérkőzés 25. évfordulója, ez a találkozó ugyanis történelmi jelentőségű volt az ukránok számára: a mieink ellen játszotta első nemzetközi meccsét a szomszédos ország nemzeti csapata. Negyed évszázaddal ezelőtt a mieink Kiprich József duplájával és Sallói István góljával 3-1-re nyerni tudtak, majd négy hónappal később, Nyíregyházán ismét legyőzték Ukrajnát, akkor 2-1-re. A kedden Ungvárra utazó 19 játékos összesen 379 válogatottsággal rendelkezik, a keretből Détári Lajos rendelkezik a legtöbb válogatott mérkőzéssel (61-gyel), Gellei Imre őt nevezte ki csapatkapitánynak is. A mieink legfiatalabb tagja Waltner Róbert, aki 1992-ben még csak 14 éves volt, a legidősebb pedig Andrusch József, aki a 25 évvel ezelőtti mérkőzés idejében már nem volt aktív labdarúgó. A magyar csapat tagjai hétfőn találkoztak egymással, és egynapos "edzőtáborba" vonultak Nyíregyházán, ahol a jubileumi mérkőzésen az együttest irányító korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre délután megbeszélést, majd edzést tartott a játékosoknak, akik jó hangulatú egymás közti játékkal készültek fel a holnapi összecsapásra. - A huszonöt évvel ezelőtti csapatból végül öt játékos tudott eljönni a mérkőzésre, ennek ellenére nem volt nehéz dolgom a keret összeállításakor, mert azok a korábbi futballisták, akik végül bekerültek a csapatba, gondolkodás nélkül vállalták a játékot. Bár a legtöbbjük pályafutásuknak már lassan két évtizede vége, a játék iránti szenvedély mindegyikükben megvan ma is, ezt a mostani edzésen is azonnal látni lehetett. Ahogy előkerült a labda, mindenki visszafiatalodott jó néhány évet, és önfeledten vetette bele magát a játékba. A legfontosabb a jó hangulat, a baráti légkör, ami az első pillanattól kezdve jellemzi az egész kutazást, de természetesen mindenkiben ott van a győzni akarás is, ezért a motiváció terén sincs különösebb nehézségem - fogalmazott Gellei Imre. A magyar jubileumi válogatott kerete: Kapusok: Andrusch József, Vlaszák Géza Védők: Mónos Tamás, Fehér Csaba, Telek András, Mészöly Géza, Éger László, Cseh andrás Középpályások: Halmai Gábor, Pintér Attila, Márton Gábor, Vincze Ottó, Véber György, Détári Lajos, Jenei Sándor Támadók: Dombi Tibor, Tököli Attila, Waltner Róbert, Sallói István
2017. 05. 29. 21:08
Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere újra a kispadra ül az Old Traffordon. José Mourinhónak persze nem kell aggódnia, a skót szakember csupán egyetlen mérkőzésre, Michael Carrick gálameccsére tér vissza, amelyen Sir Alex a Carrick-féle, míg Harry Redknapp az All-Star csapatot fogják dirigálni. A mérkőzésre június 4-én kerül sor az Old Traffordon. Az ún. Testimonial match - mint ez is - kifejezetten az angol fociban bevett forma, amelynek keretében egy-egy klubot régóta szolgáló játékos előtt tisztelegnek, egyben jótékonyságra is felhasználják az eseményt, jelen esetben a Michael Carrick Foundation javára. Sir Alex will manage the #MUFC team at @Carras16's testimonial! Harry Redknapp leads the All-Stars.Tickets: https://t.co/wmZ4FynQc2 pic.twitter.com/zMDpqXQkHh— Manchester United (@ManUtd) 2017. március 20.
2017. 03. 21. 08:45
Olvasói sztorik