évforduló
- Május 24-én - az angol bajnoki szezon zárását követően három nappal - Sydneyben, az élvonalbeli FC Sydneyvel játszik barátságos mérkőzést a Liverpool labdarúgócsapata.
- Ez egy hihetetlen lehetőség, a Sydney FC a világ egyik legnagyobb labdarúgóklubja ellen játszhat" - mondta az ausztrál együttes elnöke, Scott Barlow. Hozzátette, az egyesület életében történelmi pillanat lesz a találkozó, hiszen Sydney mellett egész Ausztráliát is képviselhetik. - Ez kimondhatatlanul büszkévé tesz minket - nyilatkozta.
Az idén fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Liverpool nagy népszerűségnek örvend Ausztráliában, ahol becslések szerint mintegy 2,3 milliós a rajongótábora. A barátságos összecsapást a 83 500 néző befogadására alkalmas ANZ Stadionban, a korábbi olimpiai stadionban rendezik meg.
A Liverpool az elmúlt négy évben kétszer már vendégeskedett Ausztráliában: 2013-ban 95 000 ezer néző előtt játszott a Melbourne Victoryval, 2015-ben pedig Brisbane-ben az Adelaide Uniteddal. Mindkét meccset 2-0-ra nyerték meg az angolok.
A Liverpool a 32. fordulót követően a harmadik helyen áll a Premier League-ben, míg a Sydney FC alapszakasz-győztesként várja az április 29-i ausztrál bajnoki elődöntőt.
2017. 04. 10. 14:32
A brazilok elleni győzelem az angliai világbajnokságon még mai szemmel is élvezetes mérkőzésen született. A Youtube-on megtekinthető a teljes összecsapás.
2016. 07. 15. 12:14
Harminc éve vertük Brazíliát a Népstadionban, a mexikói világbajnokság felkészülési meccsén.
2016. 03. 16. 16:32