Érd

Az NB III Nyugati-csoportjának élén álló Érdi VSE-nél folytatja pályafutását Koós Gábor, aki az NB II második helyén álló Soroksár SC-től érkezik - írja az érdi csapat hivatalos honlapja. A 30 éves támadó középpályás a Budapesti Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd megfordult a Siófok, a Szolnoki MÁV FC és az Eger első osztályú csapataiban is, de a másodosztályban a Budaörs, a REAC és a Ceglédi VSE játékosa is volt. Koós Gábor a 2015-2016-os szezonban az NB II-es Soroksárnál futballozott, ám itt csak hét mérkőzésre nevezték, majd az idei bajnokságban kétszer kezdőként, háromszor csereként kapott lehetőséget az NB II dobogósától. - Ugyan úgy tűnik, de nem lesz ez visszalépés szerintem, mert egy jó csapathoz érkeztem és mivel első helyen van a csapat, minden esély meg van arra, hogy csak féléves NB III-as szereplésről beszéljünk. – mondta Koós Gábor, aki már részt vett a csapattal a martfűi edzőtáborban, s a Szolnoki MÁV FC elleni találkozót is végigjátszotta. - Jól sikerült ez az edzőtábor. Sikerült megcsinálnunk azokat a dolgokat az edzésmunkában és csapatkohézióban, amit az edző és a szakmai stáb kért. Ebből tudunk dolgozni a jövőben. Nehéz volt az edzőtábor, de megyünk tovább.Szeretem helyzetbe hozni a társakat, így a gólpasszokat emelném ki – jellemezte önmagát a támadó középpályás, aki hozzátette: reméli, hogy gólokkal és egyéb dolgokkal is sokat hozzá tud tenni a közösséghez. Aki nem érezte át, az nem tudja miről beszélünk, amikor nagybetűs csapatról van szó. Már egy hét alatt át tudtam érezni, remélem, hogy ennek részese tudok lenni. – jegyezte meg új igazolásunk. Koós Gábor szerződése lejárt a Soroksár SC-nél, így szabadon igazolható volt, a felkészülés alatt az Érdi VSE első edzésein már részt vett, valamint ő is ott volt a csapattal a martfűi edzőtáborban.
2017. 01. 17. 20:46
A másodosztályú Szolnoki MÁV FC 2-2-es döntetlent játszott az NB III Nyugati-csoportjának éllovasa, az Érdi VSE ellen. A végeredmény már az első játékrészben kialakult, a szolnokiaknál Rokszin Ádám és Tóth László, míg az érdieknél Pallagi Botond és Kelemen Patrik volt eredményes. A harmadosztályú együttes hivatalos honlapja így számolt be a felkészülési mérkőzésről: Az első játékrészben Pallagi Botond góljával még vezettünk, majd 2–1-re fordítani tudott a Szolnok, ám még a szünet előtt Kelemen Patrik találatának köszönhetően döntetlennel vonultunk pihenőre. Az első játékrészben mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, majd a fordulás után – Limperger Zsolt véleménye szerint – az edzőtábor alatti napi három edzés miatt a csapat elfáradt, s ugyan a hazaiak domináltak, de Kertész Ferenc kapuját nem tudták bevenni, így a felkészülés első állomásaként csapatunk 2–2-es döntetlent ért el az NB II-es ellenfél otthonában.
2017. 01. 14. 14:34
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában búcsúzni kényszerült a Haladás. Az NB III-as Érd elleni találkozó hosszabbítás után 3-3-as eredménnyel ért véget, a büntetőrúgásban pedig a hazaiak bizonyultak jobbnak. A videón a 120 perc találkozó összefoglalója tekinthető meg:
2016. 12. 01. 10:48
Olvasói sztorik