Futsal

Pumped Gabo üzenete Kabát Péteréknek: „Nagyon el fogjuk pic*ázni őket”

Celebshow a futsal NB II-ben: Pumped Gabo a Rangadónak elmondta, hogyan bírta szuflával az első edzést, és mik az erősségei a pályán.

Néhány nappal azután, hogy a magyar válogatott korábbi labdarúgója, a „Celeb vagyok, ments ki innen” című tévés valóságshow legutóbbi győztese, Kabát Péter elkötelezte magát a futsal NB II Nyugati-csoportjában szereplő PAFC-MITRE együtteséhez, újabb celebbel bővült a bajnokság.

Az ugyanebben a csoportban a nyolcadik helyen álló 5 Stars-Érdi VSE csütörtökön ugyanis bejelentette, hogy a Balaton Soundon előadott emlékezetes táncáról elhíresült Pumped Gabo a csapat új szerzeménye. A szórakoztató tévéműsorokból ismert „gyúrós srác” a Rangadónak mesélt arról, hogyan került Érdre, valamint üzent Kabát Péternek is, hiszen jövő hétfőn 5 Stars-Érdi VSE–PAFC-Mitre „celebrangadót” rendeznek a 22. fordulóban.

Ezt olvastad már?
Ittasan, jogsi nélkül karambolozott a válogatott labdarúgó

– Régen fociztam ám.. – kezdte honlapunknak Gabo. – A Budafok igazolt játékosa voltam tizenévesen, de észrevettem, hogy nem vagyok tehetséges, ezért inkább elkezdtem gyúrni. Viszont volt egy nagyon kedves edzőm, akit imádtam, szerettem miatta edzésre járni, nagyon jó szakembernek tartottam, ő Kajdy Gyuri bácsi, aki jelenleg a 5 Stars-Érdi VSE elnöke. Ő kért meg arra, hogy lépjek pályára hétfőn Kabát Petiék ellen, én pedig nagyon szívesen igent mondtam. Mivel még néhány évvel ezelőtt a Cső-Montage igazolt labdarúgója voltam, így az igazolásomat sem volt probléma elkészíteni.

– Milyen volt az első edzés az új csapatodnál?

– Mivel nemrégiben újra elkezdtem konditeremben edzeni, így azt hittem, sokkal jobb az állóképességem, de öt perc után meghaltam a pályán, kiköptem a tüdőmet. Elkezdtem köhögni, mintha beteg lennék, pedig nem is cigizem. Nagyon kikészített az edzés. Hétfőn jön a nagy meccs Kabát Petiék ellen, ahol egyébként játszani fog Aurélio barátom is, őt is leigazolta az Érd.

Pumped Gabo már új csapata dresszében pózolt Fotó: 5 Stars-Érdi VSE Facebook

– Mik a céljaid az Érdnél? Csupán ezen az egy meccsen játszol, vagy hosszabb távon maradsz?

– Azt egyelőre még nem tudom. A foci az a szívemnek csak egy kisebb csücske, a nagyobbik az autóversenyzés, abban tervezem a jövőmet. Nem tudom egyelőre, hogy maradok-e a csapattal a hétfői meccs után, sok múlik majd azon, mennyire fog menni a játék.

– Milyen poszton játszol egyébként és mik az erősségeid?

– Erősségeim? Szerintem semmi…

– Ez nem túl biztató a hétfői meccs előtt…

– Nekem csak gyengeségeim vannak. És még azoknál a gyengeségeknél is vannak még gyengébb képességeim. Jó pár évet kihagytam, kicsit nehéz ezután visszazökkenni.

– A védekezés vagy a góllövés megy jobban?

– Leginkább egyik sem… Na jó, azért annyira béna mégsem vagyok, közepesre értékelem magam.

Gabo újra kondizik, de nem bírta az első futsaledzést Fotó: Pumped Gabo hivatalos Facebook


– Kétszer húsz perc tiszta játékidő egy futsal meccs. Mennyit fogsz bírni?

– Hétfőre remélhetőleg felhozom magam olyan állapotba, hogy tíz percet kibírjak.

– A legtöbben csak a tévéből ismernek, mint egy laza, bulizós, folyamatosan bohóckodó srácot. Hogyan fogsz viselkedni a pályán?

– Azért tudok én komoly is lenni. Márpedig ez komoly meccs lesz. Bajnokság, pontra megy, meg minden. Teljesen komolyan fogom venni.

– Pikáns összecsapás lesz Kabát Péter ellen?

– Még szép! Olyan lesz, mint az El Clásicó!

– Üzensz neki valamit?

– Épp a napokban beszéltem vele, de itt is üzenném neki, hogy nagyon el fogjuk picsázni őket.

Olvasói sztorik