NB III

NB II-es élcsapattól igazolt a harmadosztály éllovasa

Az NB III Nyugati-csoportjának élén álló Érdi VSE-nél folytatja pályafutását Koós Gábor, aki az NB II második helyén álló Soroksár SC-től érkezik – írja az érdi csapat hivatalos honlapja.

A 30 éves támadó középpályás a Budapesti Honvéd színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd megfordult a Siófok, a Szolnoki MÁV FC és az Eger első osztályú csapataiban is, de a másodosztályban a Budaörs, a REAC és a Ceglédi VSE játékosa is volt. Koós Gábor a 2015-2016-os szezonban az NB II-es Soroksárnál futballozott, ám itt csak hét mérkőzésre nevezték, majd az idei bajnokságban kétszer kezdőként, háromszor csereként kapott lehetőséget az NB II dobogósától.

– Ugyan úgy tűnik, de nem lesz ez visszalépés szerintem, mert egy jó csapathoz érkeztem és mivel első helyen van a csapat, minden esély meg van arra, hogy csak féléves NB III-as szereplésről beszéljünk. – mondta Koós Gábor, aki már részt vett a csapattal a martfűi edzőtáborban, s a Szolnoki MÁV FC elleni találkozót is végigjátszotta. – Jól sikerült ez az edzőtábor. Sikerült megcsinálnunk azokat a dolgokat az edzésmunkában és csapatkohézióban, amit az edző és a szakmai stáb kért. Ebből tudunk dolgozni a jövőben. Nehéz volt az edzőtábor, de megyünk tovább.Szeretem helyzetbe hozni a társakat, így a gólpasszokat emelném ki – jellemezte önmagát a támadó középpályás, aki hozzátette: reméli, hogy gólokkal és egyéb dolgokkal is sokat hozzá tud tenni a közösséghez. Aki nem érezte át, az nem tudja miről beszélünk, amikor nagybetűs csapatról van szó. Már egy hét alatt át tudtam érezni, remélem, hogy ennek részese tudok lenni. – jegyezte meg új igazolásunk.

Koós Gábor szerződése lejárt a Soroksár SC-nél, így szabadon igazolható volt, a felkészülés alatt az Érdi VSE első edzésein már részt vett, valamint ő is ott volt a csapattal a martfűi edzőtáborban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.