edzőmeccs

Meglehetősen szokatlan, de úgy is mondhatni, eddig még sosem látott összeállításban lépett pályára pályára a kazah első osztályú Irtis Pavlodar FK ellen a Törökországban edzőtáborozó Szeged 2011-Grosics Akadémia kedd délután. A csapat a Molnár F. – Dudás, Berde, Tóth G., Zabari, Zelenyánszki, Oláh G., Coroian, Obot, Molnár J., Andorka összeállításban kezdett, csereként Szántai, Farkas, Balogh, Fodor, Achim, Király, Veszelinov, Pászka, Kriska és Zádori állt be. Aki nem ismerné: Molnár János a Grosics U19-es gárdáját erősíti, akárcsak Zádori Krisztián. Mellettük a megyei első osztályban küzdő fiatalok, és az NB II-es egység tagjai mutathatták meg magukat – számolt be a klub honlapja. Az első felkészülési mérkőzésre elég erős ellenfelet választott a stáb, a kazahok nemcsak hazájuk első osztályú bajnokságában, hanem annak is a felsőházi rájátszásában szerepelnek, s mint a pályán is kiderült, jó játékerőt képviselnek. A mérkőzésen persze nem az eredmény volt a legfontosabb – az Irtis egyébként Negurtazajev 32. percben szerzett találatával győzött –, hanem hogy jól szolgálja a felkészülést. Ez megtörtént, ráadásul Klausz László vezetőedző is elégedetten nyilatkozott. – Technikás és jó fizikai állapotban lévő csapat ellen futballoztunk, felvettük a ritmust az erősebb ellenféllel szemben. Sikeres az új emberek beilleszkedése, és a fiatalok is megcsinálták, amit kértem. A felkészülés ezen periódusában elégedett vagyok azzal, amit láttam, sőt, őszintén szólva most nagyon fel vagyok dobódva – mondta a tréner. A csapat pénteken a Bundesliga második vonalában első helyen álló RB Leipzig U23-as gárdája ellen lép pályára, majd vasárnap a szintén Bundesliga 2-es Fortuna Düsseldorf együttesével mérkőzik.
2016. 01. 20. 09:37
Győzelemmel kezdte a téli felkészülési mérkőzések sorát a Puskás Akadémia FC. A szombati edzőmeccs első félidejében csupán egy-egy kapufáig jutottak a Siófokkal, ám a második játékrészben Zsótér Donát és Péter Bence találatával hazai pályán 2-0-ra legyőzte Robert Jarni legénysége a másodosztályú ellenfelet. A PAFC vasárnap útra kelt, és meg is érkezett Spanyolországba, ahol egészen január 29-ig készül a keret a februári bajnoki rajtra. – Elég jó mérkőzést játszottunk. Figyelembe véve azt a kemény edzésmunkát, amit a csapat végez a jelenlegi periódusban, kimondottan jól teljesítettek a fiúk. Jók voltak a mozgások, jól helyezkedtünk, bár a labda kicsit lassabban járt, mint szerettük volna, így is elégedett vagyok. Győzelemmel kezdtük a felkészülési mérkőzések sorát, ami mindenképpen jót tesz a lelkeknek – összegzett a lefújást követően puskasakademia.hu-nak Robert Jarni vezetőedző. Tízórás utazást követően kora délután érkezett meg a csapat a téli edzőtábor helyszínére, ahol egészen január végéig, napi két edzéssel és edzőmérkőzésekkel készül a februári bajnoki rajtra. A hajnali indulás és a hosszú utazás ellenére délután négy órától már edzést vezényelt a szakmai stáb. Robert Jarni vezetőedző az ebédet követően nyomatékosan felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy nem pihenni, hanem dolgozni utazott Spanyolországba a csapat. Cél a legjobb forma elérése február közepére.
2016. 01. 18. 08:16
A nyári, franciaországi Európa-bajnokságon a magyarokkal azonos csoportban szereplő izlandi válogatott barátságos mérkőzésen 2-1-re kikapott az Egyesült Arab Emírségek vendégeként szombaton. Az Abu-Dzabiban edzőtáborozó izlandiak gólját a kínai Csiangszu Sainty csapatát erősítő Vidar Orn Kjartansson szerezte. Izland szerdán is játszott egy felkészülési mérkőzést, akkor a svéd Norrköping együttesében szereplő Arnor Traustason góljával 1-0-ra legyőzte Finnországot, szintén Abu-Dzabiban.
2016. 01. 17. 08:16
Szombaton délután a paksi műfüves pályán játszott felkészülési mérkőzés t a Paks és a Budapest Honvéd együttese. A találkozón hamar megszerezte a vezetést a kispesti csapat, a második félidő elején pedig kettőre növelték előnyüket a vendégek. Tíz perccel a vége előtt végleg eldőlt a mérkőzés, a hazaiak erejéből már csak egy szépítő gólra futotta, a találkozót tehát 3-1-re a Honvéd nyerte. Felkészülési mérkőzés: Paksi FC - Budapest Honvéd 1-3 (0-1) Paks, I. félidő: Molnár Péter - Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János - Papp Kristóf - Kővári Róbert, Kecskés Tamás, Bertus Lajos, Bartha László - Balázs Zsolt II. félidő: Székely György - Bagó Patrik, Asztalos Dávid, Rodenbücher István, Báló Tamás -Kesztyűs Barna - Hahn János, Koltai Tamás, Nagy Richárd, Bor Dávid - Vlasics Dániel. Vezetőedző: Csertői Aurél Budapest Honvéd: Kemenes Szabolcs (Nagy Sándor 46') - Bobál Dávid (Botka Endre 46'), Baráth Botond, Ivan Lovrics (Aleksandar Ignjatovics 46'), Sváb Dániel - Gazdag Dániel (Danmarius Constantinescu 46') - Ikenne King (Nagy Gergő 46'), Dusan Vasziljevics, Djordje Kamber (Eppel Márton 46'), Holender Filip (Hidi Patrik 46') - Vernes Richárd. Vezetőedző: Marco Rossi Gólszerzők: Hahn (89.) ill. Kamber (16.), Vernes (48., tizenegyesből), Contantinescu (82.)
2016. 01. 16. 14:58
Szombaton ebéd után az NB III-as Dabas vendégeként lépett pályára a Békéscsaba. A felkészülési mérkőzés első félidejében nem született gól, majd a második játékrészben betaláltak a hazaiak, akik így 1-0-ra legyőzték NB I-es ellenfelüket. Felkészülési mérkőzés, Dabas: FC Dabas - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0) Gólszerző: Csák Z. Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Laczkó Zsolt, Takács Péter, Ezequiel Calvente Criado, George Koroudjiev Assenov, Fabio Nascimento de Oliveira, Matus Paukner, Birtalan Botond. Sorcsere: Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Huszár Gergő, Juhász György, Oláh László Dávid, Spitzmüller István, Svedyuk Alex Pál, Konyecsni Zoltán vagy Pilán Márkó, Punosevac Bratislav, Tóth Dániel. Készenlétben: Vukašin Poleksić. Vezetőedző: Zoran Spisljak. Dabas: Scheilinger György, Dévai Csaba, Tóth Márton, Lázár Tamás, Lanczkor Gábor, Gáspár Tibor, Domonyi Roland, Hollauer Balázs, Szélpál T., Bozsik Viktor, Száraz A. Cserék: Török K., Kozma Dániel, Komoróczy Kristóf, Kálai N., Surányi Zoltán, Körmöczy Szebasztián, Bárányos Zsolt. Készenlétben: Kállai István, Csák Zoltán, Takács Kornél, Dankó János, Ubornyák József. Vezetőedző: Honti József.
2016. 01. 16. 14:26
Szombaton lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a másodosztályú bajnokság tavaszi idényére készülő Aqvital FC Csákvár. A január elején Felcsútról érkezett két új fiú, Spandler Csaba és Pintér Bence, valamint a pénteken szerződtetett Csendes Péter mellett ezúttal egy próbajátékos, a korábban a Kozármislenyben, a BKV-nál és Kaposváron is megfordult Karacs Roland is bizonyítási lehetőséget kapott a szakvezetőktől. – A 96-os születésű, 193 centi magas belső védő, Csendes Péter az NB III-as ESMTK-tól érkezett, s már a mi játékosunkként lépett pályára – mondta a klub honlapjának a csákváriak vezetőedzője, Toldi Gábor. – A szélső védőként és középpályásként is bevethető Karacs Roland 23 éves, ő egyelőre edzéslehetőséget kapott, sorsa a jövő héten dől el. Az első edzőmeccs a célját elérte, a betegeken (Baranyai Ádám, Molnár Tibor) és sérülteken (Hajdú Sándor, Fényes Szabolcs, Kocsis Gábor) kívül valamennyi csákvári játékos pályára lépett. Mint az a klubhonlap tudósításából kiderül, különösen biztató, hogy a hazai gólokat fiataljaik, a 18 éves Lőrincz Attila és a 19 esztendős Makrai Gábor szerezték. A Puskás II. erejét bizonyítja, hogy néhány napja 3-2-re legyőzte az NB III-ban feljutó helyen álló Ceglédet.
2016. 01. 16. 13:05
Szombat délelőtt 11 órától az NB II-es Budaörs vendégeként játszott edzőmérkőzést a DVTK csapata. A másodosztály harmadik helyén álló gárda ellen 1-0-s első félidő után 2-0-ra nyertek a diósgyőriek. Felkészülési mérkőzés, Budaörs: Budaörs - Diósgyőri VTK 0-2 (0-1) DVTK: Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Németh M. - James, Egerszegi - Nikházi, Bognár I., Koman - Bacsa. Csere: Rados helett Antal, Németh M. helyett Eperjesi, Bognár I. helyett Barczi és Bacsa heyett Novothny a 46., Okuka helyett Eperjesi, Kovács G. helyett Kitl, Nikházi helíett Ternován P., Koman helyett Takács T. a 63. percben. Vezetőedző: Egervári Sándor. Gólszerzők: Bacsa (0-10) a 16., Koman (0-2) az 50. percben.
2016. 01. 16. 13:04
Szombat délelőtt a harmadosztályú Monor ellen játszott felkészülési mérkőzést az Újpest együttese. Az első játékrész 3-1-re végződött, majd a második félidőben még kétszer betaláltak a lila-fehérek így végül 5-1-es győzelmet aratott Nebojsa Vignjevics csapata. Felkészülési mérkőzés, Dunakeszi: Újpest FC - Monor SE 5-1 (3-1) Gólszerzők: Perovics, Balogh B., Bardhi, Kabát, Gere
2016. 01. 16. 12:55
Olvasói sztorik