edzőmeccs

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Ferencváros zárt kapus felkészülési mérkőzést játszott, és 16-0-ra győzött a Békés megyei bajnok Szabadkígyós ellen. Bár a 16-0-s végeredmény után könnyű azt mondani, hogy a mérkőzéséből nem lehet tanulni, Thomas Doll szerint ez az összecsapás is hasznos volt. – Fontos mérkőzést játszottunk, hiszen mindegyik új igazolásunk pályára lépett. Amikor több futballista is érkezik a csapathoz, akkor meg kell szokni, hogy az új társ az egyes szituációkban merre és miként mozog – idézi az FTC honlapja a német vezetőedzőt. – Az is lényeges volt továbbá, hogy huszonhárom játékos is szerepelhetett, és miután szinte folyamatosan nálunk volt a labda, így minden futballistám tevékeny részese volt a találkozónak. Bár a nemrégiben szerződtetett labdarúgók kissé fáradtak még, mindegyikük pozitív képet mutatott. Lauth mozgásán és góljain is látszik, hogy remek képességű játékosról van szó. Kukuruzovics technikás és hasznos középpályás, Nagy Dániel és Havojics is folyamatosan jól, támadóan mozgott, Bosnjak pedig hozta, amit vártunk tőle: teljesen bejátszotta a pálya szélét. Nalepán látszik, hogy kőkemény futballista, és örülök, hogy fiatal játékosaink közül is többen eredményesek voltak. Mindent összevetve, valóban hasznos találkozó volt.
2014. 06. 22. 20:57
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szerdán este a magyar válogatott egy tizenegyesből szerzett góllal verte Albániát barátságos mérkőzésen. A 75. percben, null-nullás állásnál a hangulatot egy Dzsudzsák-mezben befutó szurkoló dobta fel, aki előbb berohant a kapuba, majd a magyar kispad előtt is tiszteletét tette, mielőtt kivezették volna.
2014. 06. 05. 08:43
Olvasói sztorik