edző

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A Videoton közös megegyezéssel szerződést bontott a második csapat vezetőedzőjével, Vítor Campelosszal. A fiatal portugál szakember irányításával a felemás őszi szezont követően a Vidi II tavasszal már kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és kevésen múlt, hogy végül lemaradt a dobogóról az NB III Közép-csoportjában. Szintén távozik a fehérvári klubtól Leo és Thiago, akik az elmúlt szezonban a brazil Fluminense-től szerepeltek kölcsönben - írja a vidi.hu.
2014. 06. 08. 12:23
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ferencváros – MVM Paks 2-0 Thomas Doll, FTC: – Kilenc mérkőzést nyertünk egymás után, így maradt esélyünk a végére, hogy elérjük az Európa Ligás helyet. Kimondhatatlanul örülök, hogy elértük ezt a helyezést, úgy érzem nagy dolgokat fogunk még véghezvinni. A csapatnak mindig időt kell adni, hogy megszokja az új edzőt és az új játékstílus. Amikor döntetleneket játszottunk, akkor is közelebb álltunk a győzelemhez. A védelmünk nagyon feljavult, hiszen az elmúlt kilenc mérkőzésen csak két gólt kaptunk. Minden játékosom teljesítette a feladatát a saját posztján, és a biztos védekezés után jól tudtunk támadni, amikor az ellenfél visszatámadt, akkor meg tudtuk akadályozni őket a gólszerzésben. A Magyar Labdarúgó Szövetségnek át kéne gondolnia a versenykiírást, hiszen néhány játékosnak a jövő héten még válogatott meccse lesz, majd egy hét pihenő és már kezdődik is a felkészülés. A Magyar Kupa-döntő vasárnap volt. Ha egy hétközi fordulóval fejeztük volna be a bajnokságban, akkor a játékosoknak sokkal több ideje lett volna a pihenésre. Európa egyetlen bajnoksága sem végződik ilyen későn, és egyik sem kezdődik ilyen korán. Két hét pihenő után edzésbe kell állnia a játékosoknak, ezt át kell gondolni. Természetesen ez nem az én kompetenciám, csak egy kis lökést akartam, adni, hogy átgondolják az illetékesek. Most összeülünk a klubházban, leülünk és kipróbálunk pár jó üveg magyar bort. Videoton – Diósgyőr 1-1 José Gomes, Videoton: – A mai mérkőzésen kitűnően támadtunk, de csak egy gólt sikerült lőnünk. Csak magunkra haragudhatunk. A játékosok nagyon sok egyszerű helyzetet kihagytak. Van, amikor igazságos, van, amikor igazságtalan eredmény születik egy meccsen. Ma az utóbbi született, hiszen végig támadtunk. A mai meccsen teljesen jelképezte az egész szezont, hiszen rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de nem tudunk győzni. Ifj. Bene Ferenc, DVTK: – A szakmai stáb nevében szeretném mindenkinek megköszönni, aki részt vett a csapat sikerében az elmúlt időszakban. Önmagáért beszél, hogy az utóbbi harmincöt év legjobb szereplését produkálta a Diósgyőr. Mindkét kupadöntőben ott voltunk. Miskolc büszke lehet a csapatára. Tomiszlav Szivics vezetésével egész évben támadó stílusú játékot játszott a Diósgyőr, ezen most sem akartunk változtatni. Szurkolok Tomiszlavnak, hogy visszatérhessen a kispadra. Nekem kilenc napig kellett segítenem a szakmai stábot, de a másik két segítő, Vladimir Radenkovics és Srdjan Zsirojevics is kiváló munkát végzett. A játékosok is profi mentalitásról tettek tanúbizonyságot, mert egy abszolút tét nélküli meccsen is odatették magukat, bár egy diósgyőri játékosnak nincsen tét nélküli mérkőzés. Nagyon stílusosan, és helyenként szépen is futballoztunk. A miskolci közönség nagyon megérdemli a sikert. Ma is lehetett hallani, hogy mindent megtettek a sikerért. Remélem, hogy a következő szezonban még sikeresebbek leszünk. Debreceni VSC – Bp. Honvéd 0-2 Kondás Elemér, DVSC: – Jól indult a mérkőzés, rengeteg helyzetünk volt. Ezeket folyamatosan kihagytuk, illetve a Honvéd kapusa is jól védett. Az ellenfélben mindig benne volt a kontra veszélye, sokszor vezettek ellentámadást, ebből kaptuk a gólt is. Az utolsó perceket mindenki látta, azt nem szeretném kommentálni. Gratulálok a játékosoknak és mindenkinek, aki a klubért dolgozott idén. Fogunk örülni, hiszen nem egy meccsen múlik a bajnoki cím, hanem az egész éven, a szezonban pedig jól dolgoztak a srácok. Sajnáljuk ezt a meccset, de mindenkinek joga van az örömre. Simon Miklós, Honvéd: – Nagyon sokat tettünk azért, hogy itt ma nyerjünk. Nyilván aki látta a meccset, az látta, hogy nagyon sok szerencsénk is volt. Ami eddig bepattant a Debrecennek, az ma mind kipattant. Megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a Debrecen bajnoki címéhez Győri ETO – Mezőkövesd 5-0 Horváth Ferenc, Győr: – Annak nem nagyon volt realitása, hogy az utolsó forduló csoda történjen. Év közben lehetett volna. Ez most nem sikerült, de úgy gondolom, hogy a Győr volt a legjobb csapat a bajnokságban, akárki akármit mond. Én így érzem. Lehet, azért mondom, mert én vagyok a csapat edzője. Természetesen gratulálok a Debrecennek. Megérdemelte a bajnoki címet. Volt egy érdekes kijelentés, és a srácok a gólörömökkel jeleztek felém. Nekem ez nagyon tetszett, és az is, hogy ilyen eredményeket értünk el. Nincs nehéz dolgunk. Jövőre egy hellyel kell csak feljebb mennünk, és ez reális. A klub fennállása során ez volt a legjobb tavaszi szereplés. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Nagyon örülök neki, hogy olyan játékosok alkotják a keretet, akik ha kevesebbet is játszottak, de ilyen jól álltak hozzá a mérkőzéshez. Abszolút magyar párti vagyok, de nem vagyok ellene a jó légiósoknak, de csak módjával. Minél több fiatal magyar tehetségnek kell lehetőséget adni, és akkor jobb lehet a futballunk. Az ETO-ban jó az arány. Csináljuk tovább és reméljük a legjobbakat. Tóth László, Mezőkövesd: – Most tudatosult bennünk igazán, hogy kiestünk. A Videoton elleni mérkőzés kilencvenedik percében minden reményünk elszállt. Picit szomorú vagyok, amiért a győri fiesztához így hozzájárultam, bár viccesen mondhatnám azt is, hogy örülök, amiért a kollégámnak ilyen szép napot szereztünk. Szerettünk volna egy szoros meccset játszani, vagy pontot, pontokat szerezni. Az első gól kissé véleményes volt. A Győr nyomás alatt tartott minket, bár labdabirtoklásban olykor fölé tudtunk kerekedni. Sajnos nem tudtuk a helyzeteinket kihasználni. Szomorú vagyok, hogy összeroppantunk. Nem tudom hány lövés ment kapura, de biztos, hogy százalékos arányban ilyen kevés lövésből ennyi gól még nem született. Ez egy ilyen nap volt. Sajnos egy-két játékosom összeroppant lelkileg. Gratulálok a Győrnek az egész éves teljesítményéhez. Kecskeméti TE – Puskás Akadémia 1-2 Bekő Balázs, Kecskemét: – Embert próbáló szezonon vagyunk túl, testileg és lelkileg is felemésztett minket. Mindent kifacsartam a játékosokból, és ők ebben maximálisan partnerek voltak. Csak köszönettel tartozom nekik, ahogy a stábomnak, a klub alkalmazottainak, a vezetőknek, és természetesen a szurkolóknak is. Ma győzelmet érdemeltünk volna, rengeteg helyzetünk, lehetőségünk adódott. Dicséretet érdemel az ellenfél is, mert jó százalékban használta ki helyzeteit, egy rendkívül pozitív és nagyszerű játékvezetés mellett. Élő szerződésem van, ezt többször is mondtam, így rajtam nem múlik semmi. Nyilvánvalóan azért szerződtem ide, mert dolgozni szeretnék, ez a továbbiakban is így van. Szeretem a csapatot és a várost is, engem nem keresett meg senki. Benczés Miklós, Puskás FC: – Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, Kecskeméten senkinek sem könnyű nyerni. Nekem diósgyőriként, sőt Czvitkovics Petinek a Debrecennel sem sikerült például korábban. Ma is így nézett ki, de sikerült egyenlítenünk, a második félidőben 10 ember ellen pedig könnyebb dolgunk volt, noha a Kecskemét veszélyesen kontrázott. Ez nem von le a játékosaim érdemeiből, mert a második félidőben irányítani tudtunk. Régóta adósak voltunk a sikerrel, ami azért is nagy öröm, mert egy olyan pályán nyertünk, ahol október óta senki. (forrás: kecskemetite.hu) Lombard Pápa – Újpest 2-1 Nagy Mihály, Pápa: – Én is szeretnék a kollégámnak gratulálni, hiszen rögtön az első edzői évében azon edzők közé tudott kerülni, akik Magyar Kupát tudtak nyerni. Ez igazán ritka teljesítmény. Azért is gratulálok neki, mert remekül játszottak, önkritikusan el kell ismernem, hogy eldönthették volna a mérkőzést, rengeteg lehetőségük volt. Az én játékosaimnak azért gratulálok, mert egy borzasztó első félidő után is végül meg tudták fordítani a mérkőzést. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez az is kellett, hogy olyan minőséget tudtam a pályára küldeni, ami megfordíthatta a mérkőzést. Köszönettel tartozom Griffiths-nek és Keneseinek, akik sérülten és betegen is vállalták a játékot, kockáztatva ezzel saját egészségüket. Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Először is szeretnék gratulálni kollégámnak és csapatának. Megérdemelték a győzelmet, mert türelmesek voltak és végül jól is tudtak játszani. Úgy érzem, nyolcvan percig jól játszottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de könnyedén hagytuk ki a lehetőségeinket, amiért büntetett az ellenfél. Megértem játékosaimat, akik közül néhányan elfáradtak a szezon végére. Reméltük, hogy győzelemmel tudjuk befejezni a bajnokságot, ez most sajnos nem jött össze. (forrás: ujpestfc.hu) MTK Budapest – Kaposvári Rákóczi 2-0 Garami József, MTK: – Életem talán legboldogabb pillanatait itt élhettem át – fogalmazott a szakember a stadionbúcsúztatón aratott siker alkalmával. – Bajnoki címek, kupadiadalok, felejthetetlen mérkőzések. Furcsa érzés búcsúzni ettől a pályától. Sok volt a sérültünk, de amúgy is igyekeztem olyan játékosoknak lehetőséget adni, akik eddig kevesebbszer bizonyíthattak. Úgy gondolom, nem okoztak csalódást. Selymes Tibor, Kaposvár: – Mióta eldőlt, hogy kiesünk, gyakorlatilag már nem lehet igazi szakmai munkáról beszélni. Ez most is meglátszott a játékunkon. Motiváció nélkül ez a játék nem megy, ráadásul öt sérült játékosom ült a kispadon. Csodák nincsenek – fogalmazott a szakember, aki a jövőjére is kitért. – Nem hiszem, hogy maradok, de még sok minden tisztázásra vár. Egy a lényeg, hogy ennek a szezonnak végre vége van. Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás 1-1 Lőrincz Emil, Pécs: – Abszolút nem vagyok elégedett. Az első félidőben jól futballoztunk, sok lehetőségünk volt és szép dolgokat csináltunk a kapu előtt, de kaptunk egy gólt fegyelmezetlenségből. A pontrúgást a legegyszerűbb levédekezni. A második félidőben kicsit visszaesett az iram, nem voltunk ott annyira az ellenfél kapuja előtt, de akkor is voltak lehetőségeink. A mai meccsel nem vagyok elégedett, de maximálisan elégedett vagyok a csapat egész éves teljesítményével. Le a kalappal fiúk előtt. Ha azt mondjuk év elején, hogy hetedik lesz a Pécs, akkor gondolom, mindenki kiegyezett volna vele. Ha azt nézzük, hogy milyen lehetőségeink voltak, és mik történtek az év során, akkor reális a helyezésünk. Artner Tamás, Haladás: – A mérkőzés összképe alapján és ahhoz képest, ahogy ki tudtunk állni, elégedett vagyok az egy ponttal. Az első félidő elég hektikus volt, a pálya közepén rosszul védekeztünk, vállaltuk, hogy Hrepkát és Radót tesszük a két védekező elé. Ez támadásban nem nézett ki rosszul, de védekezésben igen, ezért váltottunk. A második félidőben nagyon masszívan védekeztünk, de előre játékban kicsit kevesek voltunk, Halmosi és Nagy Gábor nagyon hiányzott. Az első félidőben több lehetőség is volt mindkét oldalon, sokszor szétszakadt a pálya. Egy edző sosem szereti, ha átrohannak a középpályáján. A második félidőben Szakály és Tóth beállításával masszívabbak lettünk, viszont akkor a kevésbé voltunk veszélyesek a kapura. A Pécs is masszív volt, ők sem mertek annyira eljönni. Azt lehetett érezni, ha valaki a második félidőben gólt rúg, akkor az meg is nyeri a mérkőzést, de ez nem történt meg. Én nagyon gratulálok a fiúknak ehhez az évhez, le a kalappal előttük.
2014. 05. 30. 21:18
Olvasói sztorik