NB II

Komoly célokra és csapatra vágyik

Híres Gábor a Vác és a Balmazújváros után egy újabb NB II-es klubnál bizonyítaná edzői kvalitásait.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Híres Gábor neve 2011 októberében került ismét a köztudatba, hiszen akkor nevezték ki vezetőedzővé az NB II-ben. Az elmúlt három szezonban a Vácból, majd a Balmazújvárosból is stílusos, karakteres, és nem mellékesen eredményes csapatot formált. A Dunakanyarból a zűrzavaros tulajdonosváltás miatt kellett távoznia, a hajdúsági városból pedig azért, mert a főnöke megfúrta. A Rangadó.hu érdeklődésére a Vasas és az MTK egykori válogatott középhátvédje elmondta, hogy visszavágyik az NB II-be, de szívesen dolgozna egy olyan harmadosztályú csapat élén is, amelynek célja a feljutás.

– Bízom abban, hogy a Balmazújvárosban elért eredményeimre a közvélemény és a klubvezetők is felfigyeltek – kezdte Híres Gábor. – Ősszel negyedikek voltunk, három pontra a dobogótól, ami nagyon jó eredmény az egycsoportos NB II-ben. Alacsonyabb osztályban sokszor baráti alapon dől el az edzőkérdés, de ahol komoly célok, profi körülmények vannak, ott sok pénzről van szó, és a szakma, az eredményesség is többet számít. Remélem, ilyen helyeken is a vezető eszébe jutok. A Vácon keresztül kerültem vissza a vérkeringésbe, és úgy érzem, jól teljesítettem. Nagyon várom, hogy ismét bizonyíthassam, a legjobbak közé tudok juttatni egy csapatot.

Híres Gábor jelenleg sem unatkozik, hiszen például német nyelvből fordít egy szakkönyvet, és már az edzőképzés vezetőjével, Szalai Lászlóval is felvette a kapcsolatot ebben az ügyben.

A másodosztályú klubok közül a Zalaegerszeg és Ajka kispadja gazdátlan jelenleg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik