dzsudzsák

A tavaly három olimpiai aranyérmet szerzett Hosszú Katinka úszó lett ismét a legértékesebb sportoló a Forbes magyar kiadása által készített listán, amely a magazin márciusi számában jelent meg. A viszonylag sikeres Európa-bajnoki szereplés ellenére a legjobb helyezést elérő labdarúgó, Dzsudzsák Balázs csak nyolcadik lett. A magyar középpályást Szilágyi Áron kardvívó, Kozák Danuta kajakos, Nagy László kézilabdázó, valamint Gyurta Dániel és Cseh László úszók előzték meg a rangsorban. A szerkesztőség 60 sportoló tavalyi eredményeit pontozta összesen kilenc sportágban. A válogatott és a kluberedményeket számították be (csak a dobogós helyezéseket), az összpontszámot sportáganként súlyozták. Utóbbi két tényezőtől függött: milyen gyakran rendeznek világversenyt válogatott szinten az adott sportágban, illetve a nemzetközi adatok alapján egy-egy sportág mennyi pénzt mozgat meg. Az így kapott, 36 sportoló nevét tartalmazó listát megosztották hét nagy hirdetővel és egy ügynökséggel, arra kérték őket, jelöljék meg, egy márkaismertséget célzó kampányban mennyi pénzt áldoznának egy-egy sportolóra. A hirdetői véleményekből és a sporteredményekből (50-50 százalék) állt össze a végső pontszám, az értékeket 100-as skálára vetítették.
2017. 03. 01. 13:15
A Dzsudzsák Balázst végig a soraiban tudó emírségekbeli al-Vahda kedden simán, 3-0-ra legyőzte a jordániai Al-Vehdat gárdáját a selejtezőben, így kiharcolta az ázsiai Bajnokok Ligája 32 csapatos csoportkörében való indulás jogát. A győzelem után Dzsudzsákék hatalmas ünneplést csaptak az öltözőben. Íme Bravooo Guys we are in Asian Champions League Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett fénykép, 2017. Febr 7., 12:30 PST Az ázsiai Bajnokok Ligája csoportköre február 20-án veszi majd kezdetét, lebonyolítása pedig az európai rendszerhez hasonlóan zajlik majd le, azaz a nyolc csoport első két helyezettje jut majd tovább a nyolcaddöntőbe.
2017. 02. 08. 11:23
Az al-Vahda magyar játékosa, Dzsudzsák Balázs hivatalos Instagram oldalán mutatta meg, hogyan hangol az ázsiai Bajnokok Ligájára. A szélső csapata kedden a jordániai Al-Wehdat SC játékosaival csap össze. Ready for Champions League Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által közzétett fénykép, 2017. Febr 4., 05:23 PST
2017. 02. 04. 16:06
Olvasói sztorik