Magyar foci

Egy focista került be a TOP 10 legértékesebb magyar sportoló közé

A tavaly három olimpiai aranyérmet szerzett Hosszú Katinka úszó lett ismét a legértékesebb sportoló a Forbes magyar kiadása által készített listán, amely a magazin márciusi számában jelent meg.

A viszonylag sikeres Európa-bajnoki szereplés ellenére a legjobb helyezést elérő labdarúgó, Dzsudzsák Balázs csak nyolcadik lett. A magyar középpályást Szilágyi Áron kardvívó, Kozák Danuta kajakos, Nagy László kézilabdázó, valamint Gyurta Dániel és Cseh László úszók előzték meg a rangsorban.

A szerkesztőség 60 sportoló tavalyi eredményeit pontozta összesen kilenc sportágban. A válogatott és a kluberedményeket számították be (csak a dobogós helyezéseket), az összpontszámot sportáganként súlyozták. Utóbbi két tényezőtől függött: milyen gyakran rendeznek világversenyt válogatott szinten az adott sportágban, illetve a nemzetközi adatok alapján egy-egy sportág mennyi pénzt mozgat meg. Az így kapott, 36 sportoló nevét tartalmazó listát megosztották hét nagy hirdetővel és egy ügynökséggel, arra kérték őket, jelöljék meg, egy márkaismertséget célzó kampányban mennyi pénzt áldoznának egy-egy sportolóra. A hirdetői véleményekből és a sporteredményekből (50-50 százalék) állt össze a végső pontszám, az értékeket 100-as skálára vetítették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.