dvsc

Visszatért a kétszeres gólkirály Debrecenbe. Mint arról honlapunk is beszámolt, a 34 éves Adamo Coulibaly jövő nyárig aláírt korábbi alakulatához, a DVSC-hez. A szerződés értelmében a kontraktus lejárta után a klubnak újabb egy esztendőre opciós joga van a francia támadó játékjogára. A támadó 2009-ben érkezett a cívisvárosi gárdához, azon a nyáron tesztelte a szakmai stáb és bár láttak benne megfelelő potenciált a trénerek, a labdarúgó távozott a Hajdúságból, azonban néhány hét múlva visszatért és aláírt az abban a szezonban a Bajnokok Ligája csoportköréig jutó Lokihoz. Coulibaly a BL-ben gólt lőtt a Levadia Tallinn és a Fiorentina ellen is, az olasz gárda ellen mindkét mérkőzésen eredményes volt. Egy évvel később az Európa Liga főtábláján szerepelt a piros-fehérekkel, majd két gólkirályi címet is begyűjtött 2012-ben és 2013-ban, húsz illetve tizennyolc találattal. Ezt követően a francia Lens csapatához igazolt, amely együttessel tavaly felkerültek az első osztályba. Nyárra szabadon igazolhatóvá vált a támadó, aki – korábbi jó szokásához hűen – feltűnt majd eltűnt a debreceniek látóköréből, végül mégis visszatért a DVSC-be, két hét gondolkodás után szignózta az elé tett megállapodást. Adamo Coulibaly a szerződéskötés után nem sokkal nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak. – Öröm ismét a régi társak között lenni, nem titkoltan azzal a céllal érkeztem a Lokiba, hogy játékommal újra a csúcsra segítsem a csapatot – idézi a haon.hu Adamo Coulibalyt. – Remélem, ehhez minél több góllal tudok hozzájárulni! Bár ősszel nem játszottam mérkőzést, de nem vagyok rossz állapotban és hamarosan még jobb erőben leszek. Hogy mi a véleményem a jelenlegi DVSC-ről? Még mindig kiváló gárda, amelynek olyan játékosra volt szüksége, mint én, jómagam is vissza szerettem volna térni, úgyhogy most mindenki boldog. Reményeim szerint ez a jövőben is így lesz.
2015. 11. 04. 13:53
A válogatott szereplése miatti bajnoki szünetet kihasználva a Debreceni VSC-TEVA edzőmeccset játszott a másodosztályú Kisvárda-Master Good ellen a Debreceni Labdarúgó Akadémián. A találkozón a kezdőcsapatban azok lépetek pályára, akik mostanában kevesebb lehetőséghez jutottak az NB I-es mérkőzéseken, illetve nemrég épültek fel sérülésükből, így például hosszabb kihagyás után ismét játszott Szakály Péter és Lázár Pál. A második félidőben a többiek is pályára léptek – számolt be a DVSC honlapja. A harcos, küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a Loki már a hatodik percben vezetést szerzett Sós Bence révén, a középpályás a kifutó kapus felett pöckölt a hálóba (1-0). Később is voltak lehetőségei a hazaiaknak, de a vendégek is próbálkoztak ígéretes lövésekkel. Még a szünet előtt sikerült növelni a hazai előnyt, ezúttal is Sós Bence volt eredményes, aki kiugrott középen, majd tíz méterről a kapuba lőtt (2-0). A második félidőben is a DVSC-TEVA dominált. Tisza Tibor révén újabb gólnak örülhettek a hazaiak, a támadó a Kulcsártól kapott labdát lőtte a kapuba körülbelül tíz méterről (3-0). A végeredményt Kulcsár Tamás állította be a 78. percben – 4-0-ra nyert a Debrecen.
2015. 10. 10. 13:44
Olvasói sztorik