debrecen

A Dehir.hu úgy tudja, nem hírlapi kacsa, hogy a DVSC leigazolná a Queens Park Rangers csapatától a válogatott középpályást. Az említett portál megbízható forrásokból úgy értesült, a felek nagyon előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Mint ismert, az átigazolási szezon ma ér véget, éjféltől már csak szabadon igazolható focistákat szerződtethetnek a csapatok. Mivel Tőzsérnek élő szerződése van, így ma eldől, hogy leigazolja-e a Loki. Tőzsér értékét 1,5 millió euróra becsüli a transfermarkt.de, ezzel magasan a legértékesebb játékos lenne a Debrecenben (jelenleg a frissen igazolt román Ioan Filip a listavezető 900 ezer euróval). Kétségtelen, hogy a középpályás elcsábítása lenne a Loki legnagyobb dobása ebben az átigazolási szezonban. Tőzsér Dániel a DVSC ifjúsági csapatában nevelkedett, 16 évesen a Lokiban mutatkozhatott be az első osztályban. Debreceni színekben egy élvonalbeli meccset játszott.
2016. 08. 31. 15:09
A válogatott szünetben óriási változásokon megy keresztül a Debreceni VSC. Az érkezők listáján szerepel a Vasas ex-játékosa, Könyves Norbert. A 27 éves focista a dvsc.hu-nak elmondta, hogy egyáltalán nem tudott neki konkrét választ adni a Vasas vezetőedzője, Michael Oenning, hogy miért nem játszatja őt, de a támadó elmondása szerint a személyiségével lehetett baja a trénernek. Könyves személyesen kérte a Vasas vezetőségét, hogy mindenképpen engedjék el őt egy másik csapatba. A 150 NB I-es mérkőzésen 32 gólt szerző játékos hozzátette, már az előző évben is megkereste őt a Loki, ám akkor még nem jött össze a szerződés.
2016. 08. 31. 14:46
Olvasói sztorik