debrecen

A Budapest Honvéd hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a veretlen bajnok Debrecentől az OTP Bank Liga 29. fordulójában. A vendég hajdúságiak mindhárom találata elismerést érdemel: Rezes László fantasztikus gólt lőtt az első félidőben, Selim Bouadla ismét védhetetlenül végezte el szabadrúgását, majd kitűnő labdaszerzését követően remek ütemben ugratta ki Adamo Coulibalyt, aki a nyolcvanadik percben nem hibázott.
2012. 05. 20. 19:36
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Munkások és munkagépek dolgoznak Debrecen-Pallagon, a Debreceni Labdarúgó Akadémia területén. Az 1,15 milliárd forintból megépülő létesítmény 13 hektáros területén nyolc füves és egy műfüves pálya, illetve több kispálya épül. Ezen túl egy csaknem kétezer négyzetméteres épületegyüttesben kapnak majd helyet az öltözők, illetve a további kiszolgálóhelyiségek – írja az MTI. Az alsó képen az 1930-as években épült, lezárt debreceni Nagyerdei Stadion látható. Idén ősszel kezdődhet, és 2014 tavaszán fejeződhet be Debrecenben az új Nagyerdei Stadion építése és környezetének rekonstrukciója. Magyarország első 4. generációs stadionja épül fel a cívisvárosban, amely 20 ezer férőhelyes lesz.
2012. 05. 15. 17:32
Szombaton a Pécs 4-0-s legyőzésével immár matematikailag is biztossá vált, hogy a Magyar Kupa-siker után a Debreceni VSC-TEVA nyeri a bajnoki aranyérmet is. Ez a hajdúságiak hatodik elsősége a pontvadászatban, s mindezt az elmúlt nyolc évben produkálták! A jelenlegi vezetőedző, Kondás Elemér első alkalommal irányít bajnokcsapatot, hiszen csak tavaly tavasszal mutatkozott be az első osztályban! A PMFC elleni győzelem után óriási ünneplés kezdődött a Nagyerdei Stadionban
2012. 05. 13. 20:06
Nagyszerű győzelemmel lett ismét bajnok a Debrecen! A hajdúságiak hazai pályán játszottak a Pécs ellen, és 4-0-ra nyertek, ezzel hatodik alkalommal is bajnoki aranyérmet ünnepelhettek. Nagy József öngóljával került előnybe a DVSC, majd Bouadla és Bódi Ádám már a szünet előtt eldöntötte az összecsapást, amelynek második félidejében Kulcsár Tamás is betalált, s a legenda, Dombi Tibor is pályára lépett! Már csak két meccse van hátra a DVSC-nek az idei szezonból, de a csapat még mindig veretlennek mondhatja magát
2012. 05. 12. 21:05
Olvasói sztorik