debrecen

Bódi Ádám és Zsidai László felépültek sérüléseikből, előbbi betegség miatt mulasztott a Videoton ellen, míg utóbbi hosszabb kihagyás után tért vissza az előző bajnokin – számolt be a Debreceni VSC honlapja. Szakály Péter viszont megsérült a Videoton ellen, így ő nem léphet pályára a csapat idei utolsó bajnokiján, az MTK ellen, csakúgy, mint Nenad Novakovics, Balogh János, Máté Péter, Varga József és Kulcsár Tamás. Kondás Elemér így vélhetően a Radosevics – Lázár, Brkovics, Mészáros, Korhut – Jovanovic – Bódi, Tisza, Zsidai, Balogh N. – Sidibe összeállítású tizenegynek szavaz majd bizalmat.
2015. 12. 11. 12:25
Bár a Debreceni VSC-TEVA keretében öt kapus is megtalálható Bozidar Radosevics, Verpecz István, Nenad Novakovics, Balogh János és Slakta Balázs személyében, a Loki edzéseit ezekben a napokban egy fiatal hálóőr, a húszéves Gelei Vince is látogatja – számolt be a Hajdú Online. Mint ismert, Balogh János gerincsérvműtét után lábadozik, ezért ő még nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, Novakovicsnál pedig tavasszal érproblémát fedeztek fel, meg is műtötték a sérült lábát, a rehabilitációja neki is hosszabb időt vesz majd igénybe. Szintén rossz szájízzel gondolhat vissza az idei őszi szezonra Verpecz, akinek leszakadt egy porc korábban a térdében, ő sem kerülhette el a műtétet és a több hetes kihagyást, mostanra azonban már egészséges, egyelőre a kispadon kapott helyet a legutóbbi bajnoki mérkőzéseken. Mivel Slaktával eddig komolyan nem számoltak az első csapatnál, a nyáron az NB II-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdőtől leigazolt horvát Bozidar Radosevics lépett elő első számú kapuvédővé a DVSC-ben. Ő, úgy tűnik, bejátszotta magát az együttesbe, általában megbízható teljesítményt nyújt a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Gelei az NB III-as BKV Előrében véd, korábban megfordult a Ferencváros utánpótlás csapatában és a Diósgyőri VTK-ban is. A lap információi szerint Geleit beajánlották a Lokihoz, ezért pár napig a hajdúságiakkal készül, és a trénerek felmérik, mire képes.
2015. 12. 09. 17:10
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Balogh Norbert, a DVSC-TEVA 19 éves támadója két német klub érdeklődését is felkeltette, mindkettő megfigyelőt is küldött miatta a debreceniek FTC elleni bajnokijára. Balogh Norbert játékát a német élvonalbeli Werder Bremen és a második ligás, de feljutásra pályázó – mellesleg Gulácsi Pétert és Kalmár Zsoltot is alkalmazó – RB Leipzig képviselője figyelte az Üllői úton. A Groupama Arénában lejátszott, 3-0-s FTC-sikerrel végződő mérkőzést Balogh Norbert végigjátszotta. Az U21-es válogatott támadó az NB I-ben 15 mérkőzésen három, az Európa Liga selejtezőjében pedig hat mérkőzésen két gólt szerzett a 2015–2016-os szezonban. A válogatott találkozókat is beszámítva 2015 őszén 24 tétmérkőzésen öt találat és hat gólpassz a mutatója.
2015. 12. 02. 10:33
Olvasói sztorik