berecz zsombor

Több hetes kihagyás után ismét a Vasas kezdőcsapatában kapott helyet Berecz Zsombor. A sérüléséből felépülő játékos a Vasas honlapján "értékelte" a visszatérést. - Nagyon jó érzés volt, és már labdaéhségem is volt, mivel már régen játszottam tétmérkőzést. Hiányzott a találkozók előtti izgalom és a játék a srácokkal. Bár el kell, hogy mondjam, a nagy meleget nehezen viseltem, de nyilván az senkinek sem esett jól. De ettől függetlenül úgy érzem, hogy ezzel a győzelemmel sikerült megtennem az első lépést, és a csapatnak is a sikeres jövő felé - mondta Berecz. A játékos kitért a Puskás Akadémia teljesítményére is. - Úgy gondolom, az első félidőben mi domináltunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink. A második félidő első húsz percében ők irányították a játékot, eltalálták a felső kapufát, jöttek ránk rendesen. De egy kis szerencsével sikerült kivédekeznünk a rohamaikat, utána pedig a második találatunkkal megadtuk nekik a kegyelemdöfést. Azzal pedig szerintem el is dőlt a mérkőzés - mondta.
2017. 07. 31. 18:29
Olvasói sztorik