HIRDETÉS

bajnok

Történelmi sikert aratva a Juventus sorozatban hatodszor megnyerte az olasz bajnokságot. A torinói csapat azzal biztosította végső győzelmét, hogy vasárnap 3-0-ra legyőzte a vendég Crotone együttesét, így egy fordulóval a zárás előtt négy pont az előnye közvetlen üldözőjével, az AS Romával szemben. A lefújás után természetesen már a gyepen megkezdődött a buli, amelyet a klub közösségi oldalán megosztott videó tanúsága szerint az öltözőben is folytattak a játékosok. Az gyorsan kitűnik, hogy Leonardo Bonucci nemcsak az olasz csapat védelmének oszlopa, de az ünneplésben is élen járt, igaz a többieket sem kellett félteni.
2017. 05. 22. 10:38
Története első horvát bajnoki címét nyerte a HNK Rijeka, miután egy fordulóval a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert az elmúlt 11 szezonban győztes Dinamo Zagrebbel szemben. A kikötővárosi együttes – amely az előző három idényben a második helyen zárt – a hétvégi, 35. fordulóban 4-0-ra legyőzte az alsóházi Cibaliát, ezzel megőrizte ötpontos előnyét a címvédő fővárosiakkal szemben. A Rijeka – amely így ott lehet a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében – mindössze a negyedik csapat, amely horvát bajnoki címet ünnepelhet: korábban a Dinamón (18) kívül a Hajduk Split (6) és az NK Zagreb (1) tudott diadalmaskodni. A góllövőlistát vezető Futács Márkó együttese, a Hajduk Split az utolsó forduló előtt a harmadik helyen áll.
2017. 05. 22. 10:13
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Korhut Mihállyal kiálló Hapoel Beer-Seva 2-1-es győzelmet aratott a Maccabi Tel-Aviv vendégeként, így a magyar védő csapata megvédte bajnoki címét Izraelben. A játékosok így ünnepelték a lefújás után az elsőséget. לילה שמח בבאר-שבע... Hapoel Beer-Sheva FC (@hbsfc) által megosztott bejegyzés, 2017. Ápr 29., 13:45 PDT
2017. 04. 30. 08:45
Az FC Basel pénteken a Luzern vendégeként aratott 2-1-es győzelmével biztosította végső sikerét, ugyanis 24 ponttal előzi meg a Young Boys együttesét, amelynek még hét mérkőzése van hátra. A bázeliek történetük huszadik bajnoki címe ellenére új vezetőedzővel vágnak majd neki a következő idénynek, ugyanis Urs Fischert Raphael Wicky váltja a kispadon. A csapat a következő szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.
2017. 04. 29. 08:26
Olvasói sztorik