armada

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk A Rába ETO hazai pályán 7-2-re legyőzte a DEAC Armada Futsal Club csapatát a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának második fordulójában. Más bolygóról érkező csapat összecsapását láthatták a szurkolók péntek este. Az ETO feltételrendszerében, struktúrájában, játékosállományában, edzőjében túlnőtte a magyar bajnokságot, és akkor még nem beszéltünk a mögötte álló város támogatásáról, és a kiváló menedzsmentről. Ezzel a megacsapattal kellett felvennie a harcot a debreceni egyetemi együttesnek, amely mögött mindezeknek a töredéke sem áll. Természetesen a mitológiával ellentétben ezen a mérkőzésen nem győzhetett a kicsi, a gyenge, hiszen a Győr már az első félidőben eldöntötte a találkozót. A videót nézve azt láthatjuk, hogy a sportág alapjaival ismerkedő fiatalok próbálták megakadályozni egy sokszoros válogatottakból álló nemzetközi csapat győzelmét. Elkeseredésre azonban nincs okuk a debreceni fiataloknak, nekik nem az ETO ellen kell pontokat szerezniük. A bajnoki címvédő Rába ETO-nak következik az UEFA Futsal Cup selejtezőtornája, míg a DEAC-nak van tíz napja, hogy felkészüljön a Rubeola elleni, hazai mérkőzésre.
2012. 09. 02. 07:57
Péntek este szokatlan időpontban lép pályára a Rába ETO, amely 19.45-től a DEAC Armadát fogadja a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 20. fordulójában.
2012. 03. 09. 07:51
A teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 19. fordulójában a DEAC Armada hazai pályán 4-4-es döntetlent játszott a MAFC-BME-Docler Akadémia együttesével. Az első debreceni gól hamar érkezett, nem sokkal később pedig már háromgólosra duzzadt a DEAC előnye. Azonban a félidő előtt feltámadt az ellenfél...
2012. 03. 07. 20:44
Olvasói sztorik