angol

Nem maradt el szurkolói balhé nélkül a Szlovákia - Anglia, 0-1-re végződő világbajnoki-selejtező mérkőzés. Végig feszült hangulat jellemezte a találkozót, hiszen a vendégek nehezen tudták feltörni a hazaiak védelmét. Azonban az összecsapás hosszabbításában megtört a jég, miután Lallana 95. percben megszerezte az angolok győztes találatát. A Mirror úgy tudja, hogy a meccs után egy 42 éves férfit súlyosan megkéseltek. Craig Rose egy pozsonyi bárban ült a cimboráival, és ekkor támadták rájuk. A pasast mellkason szúrták a magukról megfeledkező szlovák drukkerek. A támadás után azonnal kórházba vitték, ahol életmentő műtéten esett át. Egyelőre az állapota nem teszi lehetővé, hogy szállítsák, így Szlovákiában marad. forrás: blikk.hu
2016. 09. 07. 17:43
Sajtótájékoztatót tartott a Szlovákia elleni vb-selejtezőre készülő angol válogatott. A háromoroszlánosok csapatkapitánya, Wayne Rooney elárulta: a 2018-as orosz vébén utoljára lép pályára az angolok színeiben. – Reális látom a helyzetet: 2018-ban utoljára lesz lehetőségem arra, hogy valami nagyot érjek el Anglia színeiben. Abban bízom, hogy a csúcson tudok búcsút inteni a válogatottnak – nyilatkozta a 30 éves játékos. A Manchester United támadója nemzeti színekben 115 mérkőzésen 53 gólig jutott, ezzel ő válogatott gólrekordere. Az angolok - a szlovákok ellen - vasárnap kezdik meg vb-selejtezős sorozatukat. Rooney a 116. pályára lépésével a legtöbb válogatottsággal rendelkező angol mezőnyjátékos lesz. Eddig David Beckhammel együtt állt az élen, míg az abszolút angol rekordot a 125-szörös válogatott kapus, Peter Shilton tartja.
2016. 08. 30. 15:37
Olvasói sztorik