albánia

Diplomata útlevelet és egymillió eurót kapnak az albán válogatott labdarúgói, mivel a harmadik helyen zártak csoportjukban a franciaországi Európa-bajnokságon. A románokat vasárnap 1-0-ra verő nemzeti együttes első Eb-jén vesz részt, és első gólját szerezte a kontinenstornán. – Ők a mi nagyköveteink diplomata útlevél nélkül, de országunk vezetői megadják nekik ezt – jelentette be hétfőn Armand Duka, a futballszövetség elnöke. Az albán kormány emellett egymillió eurós (312 millió forint) jutalmat utal át a válogatott játékosoknak. A nemzeti együttes harmadikként zárt az A-csoportban, és később derül ki, hogy ez elég lesz-e a nyolcaddöntőbe jutáshoz.
2016. 06. 20. 19:45
Vasárnap este rendezik az A-csoport utolsó fordulóját, amelyben a Svájc – Franciaország és a Románia-Albánia mérkőzésre kerül sor. A hat pontos házigazda franciák már biztos továbbjutóként várhatják a kört, azonban ha a négy pontos Svájc ellen kikapnak, oda lehet a csoportelsőség. Az eddig egy egységet gyűjtő románok ugyan elcsíphetik még a második pozíciót, de ehhez számukra kedvező eredménynek kell születni a másik összecsapáson. Összeállítások: Svájc - Franciaország Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schar, Djorou, Rodriguez – Xhaka, Dzemaili, Behrami – Mehmedi, Embolo, Shaqiri Franciaország: Lloris – Sagna, Koscielny, Rami, Evra – Sissoko, Cabaye, Pogba – Coman, Gignac, Griezmann Románia - Albánia Románia: Tatarusanu - Sapunaru, Grigore, Chiriches, Matel - Hoban, Prepelita, Popa, Stanciu - Stancu, Alibec Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti, Mavraj, Agolli – Lenjani, Memushaj, Basha, Abrashi , Lila - Sadiku
2016. 06. 19. 20:18
Az A csoport második fordulójában a házigazda franciák Albániával meccselnek a pontokért. A találkozó 21 órakor kezdődik, íme a kezdők: Franciaország: Lloris - Sagna, Rami, Koscielny, Evra - Kante, Matuidi - Coman, Payet, Martial – Giroud Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti, Mavraj, Agolli, - Kukeli, Xhaka, Roshi – Abrashi, Sadiku, Lenjani Martial and Coman replace Griezmann and Pogba for France.#EURO2016 #FRAALB pic.twitter.com/j5cUj9R13S— UEFA EURO 2016 (@UEFAEURO) 2016. június 15.
2016. 06. 15. 20:04
Svájc 1-0-ra legyőzte Albániát az Európa-bajnokság szombati játéknapján. A mérkőzést különlegessé tette, hogy a bázeli születésű Xhaka-testvérek, a svájci Granit és az albán Taulant egymás ellen játszott. Az alábbi képen látszik, milyen pólót viselt a fivérek édesanyja a lelátón. A ruhadarabon a piros alapú zászlóban összemontírozták a két ország címerét...
2016. 06. 11. 23:52
Olvasói sztorik