Nemzetközi foci

Vitalij Mutko, az orosz futballszövetség elnöke bejelentette, hogy a két ország közti feszült politikai helyzet miatt az orosz labdarúgóklubok nem igazolhatnak török futballistát a télen. A már Oroszországban játszó, érvényes szerződéssel rendelkező török játékosok azonban maradhatnak.
2015. 11. 30. 10:02
Mathieu Valbuena először beszélt válogatottbeli csapattársának, Karim Benzemának az őt ért zsarolási ügyben játszott szerepéről, méghozzá egyértelműen vádolva a Real Madrid labdarúgóját. - Amit Benzema tett, azt én a legnagyobb ellenségemmel sem csináltam volna meg - fogalmazott egyértelműen a középpályás, akit egy szexvideóval próbáltak zsarolni még a nyár folyamán. Benzemát november elején hallgatta ki, s vette őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el ellene. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, s később ugyan visszatérhetett Madridba, de folyamatosan ellenőrzik, például nem kerülhet kapcsolatba az ügy sértettjével, illetve további szereplőivel. Ugyan az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatárnak milyen szerepe volt pontosan a zsarolásban, a nyomozók ugyanakkor azt gondolják, Benzemát egy gyerekkori barátja vette rá arra, hogy közvetítsen a zsarolók és Valbuena között, s egyszersmind érje el nála, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat. Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy "elrendezését" javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki. A nyomozás során őrizetbe vettek négy személyt, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását néhány hete bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek.
2015. 11. 27. 17:44
A katalán Mundo Deportivo címlapsztorija szerint a FIFA hasonló szankcióval sújthatja a Real Madridot, mint korábban a Barcelonát, és kizárhatja a királyi gárdát két átigazolási időszakból. A lap információja szerint a FIFA már meg is hozta a döntését a Real megbüntetéséről, csak az intézkedés bejelentésének időpontja kérdéses. Egyes források szerint az eltiltás a közeljövőben életbe léphet, így a Real lemaradhat a 2016-os januári, illetve nyári átigazolási időszakról is. A FIFA állítólag a Real esetében több mint 50 fiatalkorú futballista átigazolási módját kifogásolta.
2015. 11. 27. 12:25
Bár még egy hónap hátra van karácsonyig, egyesek már most az ünnepekre hangolódnak, köztük Mesut Özil, az angol Arsenal német világbajnok labdarúgója. A középpályás egy hóembert ábrázoló piros kötött pulóverbe bújt egy fotó kedvéért, amelyen a klubcímer is látható. Még érdekesebb, hogy a pulcsi „3D-s” mivoltának köszönhetően egy megköthető sál és egy kiálló répaorr is került a ruhadarabra - írja cikkében a Blikk.
2015. 11. 27. 10:40
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága jótékony célokra adományozott 48 luxusórát, amelyeket eredetileg a tavalyi világbajnokság előtt ajándékoztak a brazil szervezők a VIP-vendégeknek. A brazil szövetség összesen 65 ajándékcsomagot adott a FIFA végrehajtó bizottsági tagjainak, továbbá a résztvevő csapatok vezetőinek, ezek többségében ott volt egy-egy 25 ezer dollár (7 millió forint) értékű karóra is. Az ügy kipattanása után az érintettek 48 órát visszajuttattak, ezeket a FIFA a streetfootballworld nevű nonprofit szervezetnek adományozta, amely az értékesítésükből befolyó összeget brazil szociális programokra fordítja. Az órát visszaszolgáltató sportdiplomaták között ott volt Michel Platini, az UEFA korrupció gyanújával 90 napra eltiltott elnöke – egyben FIFA-alelnök –, továbbá az angol szövetséget irányító Greg Dyke és Theo Zwanziger, a német szövetség korábbi elnöke.
2015. 11. 26. 14:33
Olvasói sztorik