Nemzetközi foci

Arsenal: újabb három kulcsjátékos sérült meg

A chilei Alexis Sánchez kiesése a legfájóbb Arsene Wenger számára.

Kapcsolódó cikkek

Az Ágyúsok 1–1-et játszottak a Norwich City vendégeként, és 14 forduló után a tabella negyedik helyén állnak. A mérkőzés után Arsene Wenger vezetőedző elmondta, hogy Alexis Sánchez, Laurent Koscielny és Santi Cazorla is megsérült.

A chilei csatár jó teljesítményt nyújtott, a 30. percben gólpasszt adott Mesut Özilnek, de a 60. percben lebicegett a pályáról. Wenger elmondta, hogy egyik kulcsjátékosa valószínűleg hosszú kihagyásra számíthat.

– Elvesztettük Alexis Sánchezt. Nem tudom, meddig kell nélkülöznünk, de ez nagy csapás számunkra. Azt mondta, rúgást kapott a combhajlítóizmára, de attól tartok, nem ez a teljes igazság – vélekedett a francia vezetőedző, aki szerint komolyabb a baj.

Ha ez igaz, a támadónak a jövő héten ki kell hagynia az Olympiakosz elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-meccset, amelyet az Arsenalnak meg kell nyernie, hogy továbbjusson a csoportjából. Amennyiben nem sikerül, Wengernek minden bizonnyal komoly kritikákkal kell szembenéznie, amiért feleslegesen kockáztatta a chilei légiós szereplését. A tapasztalt tréner ugyanis csütörtökön elmondta, hogy Sánchez a Dinamo Zagreb elleni, keddi BL-találkozó (3–0) után fájlalta a combizmát, ennek ellenére úgy gondolta, hogy a kezdőcsapatba állítja vasárnap.

Már többször beszélt róla, hogy „munkamániás” támadónak szüksége lenne a pihenésre, és a Norwich elleni meccs remek alkalom lett volna rá, hogy ne küldje pályára, ezért érthető, hogy az újságírók a meccs utáni sajtótájékoztatón szóba hozták a témát.
Wenger viszont dacosan reagált:
– A játékosok azért vannak, hogy játszanak, nem azért, hogy pihenjenek, amikor az újságírók úgy döntenek, hogy pihentetni kellene őket – szögezte le a tréner.

A Sky Sports riportere is azt kérdezte, ha a hét közben sérülésre panaszkodott a játékos, miért kellett hétvégén is terhelni.

– Mondhatja, hogy ez egy probléma, de nincs sok választási lehetőségem. Szerettem volna pihentetni, de kijelentette, hogy nincs semmi gondja – válaszolt Wenger.

Az Arsenal veszteséglistájához tartozik Laurent Koscielny is, akit tíz perc után le kellett cserélni csípőfájdalmak miatt. A térdproblémákkal küszködő Santi Cazorla végig a pályán maradt, mert a londoniak akkor már kihasználták mindhárom cserelehetőségüket.

A három megsérülő játékoson kívül Francis Coquelinre, Mikel Artetára, Aaron Ramseyre, Theo Walcottra, Danny Welbeckre, Jack Wilshere-re, Tomás Rosickyre és Alex-Oxlade Chamberlainre sem számíthat Arsene Wenger menedzser.

Olvasói sztorik