Nemzetközi foci

Mint arról korábban beszámoltunk, az Atl. Madrid elleni hétközi bajnokin (1-1) megsérült a Barcelona csillaga, Lionel Messi. Az argentin játékos izomsérülés miatt vélhetően a következő három hétben biztosan nem léphet pályára, a Marca visszatérését október 19-re, a Manchester City elleni BL csúcsrangadóra datálja legfrissebb cikkében. Messi minden bizonnyal klubszinten kénytelen kihagyni a Sporting Gijon, Borussia Mönchengladbach és a Celta Vigo elleni mérkőzést, míg a válogatottal a Peru és a Paraguay elleni összecsapásokról marad le. A Marca ugyanakkor kiemeli azt is: elképzelhető, hogy az október 15-i Deportivo La Coruna elleni bajnokin a 29 éves támadó néhány percre már játékba száll, ekkor szerezhetnek tudomást arról, hogy négy nappal később 100%-os formában bevethető lesz-e a City elleni rangadón.
2016. 09. 23. 11:35
A nyári átigazolási időszakban Liverpool-játékossal erősített a Hertha BSC. A 19 éves Allan Rodrigues de Souza augusztus elején érkezett meg Berlinbe, a felek egy éves kölcsönszerződésben állapodtak meg. Nagy karriert jósolnak a brazil titánnak, akiről Dárdai Pál is elismerően beszélt. – Allan egy fiatal, brazil tehetség – igazi német mentalitással. Nagyon jól tartja meg a labdát, ha pedig arról van szó, hogy gyorsan kell védekezésből támadni, ellenállhatatlan. Nagy segítésünkre lesz a kontratámadásokban – nyilatkozta a magyar szakember.
2016. 09. 23. 10:09
Védelmébe vette a Nice olasz csatára, Mario Balotelli a Sky Sports riporternőjét, Diletta Leottát miután a hölgyről meztelen képek kerültek ki az internetre. Az érintett személy fotóit egy hekkercsoport szivorgatta ki a nagy közönségnek. A nőt a hazájában az egyik legtehetségesebb sportriporternek tartják. Nem mellékesen pedig rendkívül dekoratív. Így nem véletlen, hogy a netkalózoknak ráesett a választásuk - írja a blikk.hu Hackerlar, Sky Sports Italia spikeri Diletta Leotta'nın çıplak fotoğraflarını internete sızdırdı. pic.twitter.com/rCb9ve4PVr— Tribun Dergi (@tribundergi) 2016. szeptember 22. Az eset után Balotelli is rákapott a témára, és a nő védelmére kelt a közösségi oldalán. - Mindenki azt csinál a testével, amit akar, legyen az rossz vagy jó. De akik ezzel visszaélnek, azok seggfejek - írta a botrányairól elhíresült olasz labdarúgó, aki úgy tűnik, hogy megtalálta a számítását Franciaországban, hiszen már két mérkőzésen összesen négy gólt szerzett.
2016. 09. 23. 09:10
A The Mirror beszámolója alapján az ISIS új törvényt hozott és betiltotta a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United és a Chelsea, valamint az Adidas és a Nike által gyártott mezek viselését az Irak nyugati részében található al-Furat tartományban. A törvény szerint a tiltott mezek viselőit 80 ostorcsapással büntethetik. Az angol, a német és a francia válogatott mezek szintén tiltólistára kerültek
2016. 09. 23. 08:46
Negatív rekordot állított fel szerda este a Real Madrid és a Barcelona támadótriója. Mint ismert, a madridiak hazai pályán játszottak 1-1-es döntetlent a Villarreal ellen, míg a katalánok hasonló eredményt értek el az Atl. Madrid ellen. Mindkét hazai kezdő a lehető legerősebb támadótrióval vágott neki a hétközi bajnokinak, hiszen Benzema, Bale és C. Ronaldo, illetve Messi, Neymar és Suárez is a kezdőben kapott lehetőséget. Szerdán azonban a két trió (BBC, illetve MSN) történelmi fennállása óta először fordult elő, hogy – mióta együtt játszanak – a gólveszélyes hármas egyik tagja sem volt eredményes tétmérkőzésen. A madridiaknál S. Ramos, míg a gránátvörös-kékeknél Rakitic iratkozott fel a gólszerzők közé.
2016. 09. 22. 15:35
bbc
Mauricio Pochettino menedzser lassan minden kulcsjátékosát a londoni klubhoz láncolja, ugyanis Danny Rose is meghosszabbította 2021-ig a Tottenham Hotspurrel kötöt szerződését. A 26 éves védő kihagyhatatlan tagja a Sarkantyúsok kezdőcsapatának, az előző szezonban 30 mérkőzésen 1 gólt és 4 gólpasszt jegyzett. Rose szárnyalása nem maradt észrevétlen: a leedsi nevelésű védő a válogatottba is beverekedte magát, a nyári Eb-n négy meccsen is pályára léphetett a háromoroszlánosoknál - írja a goal.com
2016. 09. 22. 15:12
Olvasói sztorik