Nemzetközi foci

Az Everton első számú téli kiszemeltje az AS Roma holland válogatott középpályása, Kevin Strootman - írja TuttoMercatoWeb. A 26 éves, 32-szeres válogatott játékos neve már többször is felmerült angol csapatoknál, korábban a Manchester United érdeklődéséről lehetett hallani, de a futballista súlyos térdsérülései miatt végül meghiúsult az üzlet. Az Everton menedzsere, a holland Ronald Koeman a hírek Strootmannal pótolná a kiöregedőben lévő, 35 éves Gareth Barry-t. Strootman most már egészséges, és kilenc bajnokin játszott az idei szezonban a Roma csapatában, piaci értékét 15 millió euróra becsülik.
2016. 10. 31. 17:04
Vasárnap délután a holland bajnokság 11. fordulójában a Zwolle a Go Ahead Eagles csapatával mérte össze erejét, s 3-1-es hazai siker született. A mérkőzés után egy 50 éves vendég szurkoló bent maradt a stadionban, három órával a lefújás után besétált a pályára, s a középkörben elvégezte a nagy dolgát. A biztonságiak azonban lekapcsolták a férfit és átadták a rendőrségnek.
2016. 10. 31. 16:55
Pápai audiencián vesz részt november 14-én a világbajnok német labdarúgó-válogatott. Joachim Löw és együttese egy nappal az olaszok elleni, Milánóban sorra kerülő barátságos mérkőzés előtt keresi fel vatikáni hivatalában Ferenc pápát. - Ebben a csapatban nem fontos, hogy ki melyik hit vagy vallás szerint él, a közösséget kívánjuk fejleszteni gyökerektől és kultúrköröktől függetlenül - hangsúlyozta a német szövetségi kapitány azon a frankfurti sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette szerződéshosszabbítását 2020-ig.
2016. 10. 31. 16:43
Ki a legjobb? - teszi fel a kérdést a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség. A FIFA hivatalos holnapján jelentette be, hogy a korábbi Aranylabda helyett "The Best" néven adja majd át az év legjobb játékosának járó díjat. A közleményből az is kiderül, hogy január 9-én Zürichben tartják majd a díjátadót. Új korszak kezdődik az Aranylabda-díj történetében, mert a France Football francia hetilap megszakította együttműködését a FIFA-val, a nemzeti szövetség így kénytelen volt új brandet létrehozni saját díjának. A FIFA holnapján az is olvasható, hogy továbbfejlesztették a szavazási rendszert, mindez azt jelenti, hogy a szurkolók interneten szavazhatnak kedvenceikre. A vezetőedzők és szövetségi kapitányok mellett több mint 200 újságíró leadhatja majd voksát.
2016. 10. 31. 16:04
Vérfagyasztó képsorokat lehetett látni a chilei bajnokság tizedik fordulójában, amikor az Audax Italiano argentin játékosa, Sebastián Pol a kerítésre mászva rúgta meg az Universidad Católica egyik vehemens szurkolóját. Egy chilei lap információja szerint a szurkoló odaköpött a vendégek kispadjára, ezért vált ingerülté Pol, akit a meccs végén rendőrök vittek el. Nem ez volt az egyetlen brutális jelenet azonban a mérkőzésen, a 87. percben, 4-1-es állásnál szállt bele Stefano Magnasco, a Católica játékosa az ellenfelének térdébe, amivel keresztszalag-szakadást okozott. El caótico final entre Universidad Católica y Audax Italiano que terminó con Sebastián Pol agrediendo a un hincha cruzado. pic.twitter.com/1rgm4C3fGo— Canal del Fútbol (@CDF_cl) 2016. október 30. La criminal patada de Magnasco, le corto el ligamento cruzado !! La cago pic.twitter.com/6UqYul5iVU— #YoFuíACollao (@cseguelf) 2016. október 29.
2016. 10. 31. 15:30
A Manchester United menedzsere az ötcsillagos Lowry Hotelben éli mindennapjait, amióta átvette a vörös-ördögök irányítását. A Barcelona kedden a városi rivális Cityvel méri össze erejét a Bajnokok Ligájában, s a katalán csapat tagjai is ugyanebben a szállodában pihenhetnek. A Barcelona igencsak megfogyatkozott erre az összecsapásra, többek közt Jordi Alba, Jeremy Mathieu, Gerard Piqué, Rafinha, Andrés Iniesta és Arda Turan sem áll Luis Enrique rendelkezésére.
2016. 10. 31. 14:44
Bastian Schweinsteiger még egyetlen percet sem játszott idén a Manchester Unitedben, s Jose Mourinho a tartalékok közé száműzte a német válogatott középpályást. Hétfőn reggel viszont változás állt be az ügyben, a klub által közölt fotókon jól látszik, hogy Schweinsteiger a felnőtt csapat tagjaival készül. Csütörtökön a Fenerbahce ellen biztosan nem lép pályára, hiszen a portugál mester nem nevezte be az Európa-ligába, viszont vasárnap a Swansea ellen akár szerephez juthatna, hiszen Ander Herrera kiállítása miatt eltiltását tölti.
2016. 10. 31. 13:46
Jose Mourinho, a Manchester United menedzsere négy meccses eltiltásra számíthat. A portugál mester a Liverpool elleni derbi után kritizálta Anthony Taylor játékvezető tevékenységét, szombaton pedig Mark Clattenburg küldte fel a lelátóra a Burnleyvel játszott bajnoki félidejében. Az angol szövetség illetékes döntéshozói torkig vannak már Mourinho viselkedésével, így súlyos büntetést szabnának ki rá. Az is elképzelhető, hogy nem csak a kispadra nem ülhet majd le, a stadionba se teheti be a lábát. A The Sun információja szerint Mourinho automatikusan egymeccses eltiltást kap, ám ez esetben felülhet a lelátóra, s emellett 8 ezer fontot kell fizetnie tettéért. A büntetés mértéke végül attól függhet, hogy Clattenburg mit írt le a jelentésében. Mourinho nem először került ilyen helyzetbe, a Chelsea menedzsereként sportszerűtlen reklamálásért kapott már hasonló büntetést.
2016. 10. 31. 12:20
Nehéz meccsen és napon volt túl szombaton José Mourinho. A Manchester United menedzserét a Burnley elleni bajnokin a játékvezető a lelátóra küldte, a vörös ördögök pedig a sok kidolgozott helyzet és kapura lövés ellenére csak 0-0-s döntetlen értek el a kiscsapat ellen az Old Trafford közönsége előtt. A kudarc ellenére Mourinho nem volt rest sportszerű és méltóságteljes magatartást gyakorolni. A portugál szakember ugyanis a lefújás után bement a Burnley öltözőjébe, és gratulált a csapatnak, illetve minden vendégjátékossal kezet rázott. Ez mindenképp egy lenyűgöző gesztus volt a csalódott menedzsertől, akinek a csapata, a Manchester United csak a nyolcadik a Premier League tabelláján.
2016. 10. 30. 21:50
Olvasói sztorik