Nemzetközi foci

A Leeds United elleni Ligakupa mérkőzésen másodszor kapott lehetőséget a Liverpool felnőtt csapatában Ben Woodburn, aki kedd este rekorder lett. 17 évesen és 45 naposan minden idők legfiatalabb játékosa lett a walesi, aki a Pool felnőtt csapatában eredményes tudott lenni. (A korábbi rekordot az ikonnak számító Michael Owen tartotta, az Aranylabdás sztár száz nappal volt korosabb 1997-es rekordjánál.) Emellett azért is emlékezetes marad Woodburn találata, mert a gól pontosan azon a napon (november 29-én) született, amikor a legendának számító számító Steven Gerrard debütált vörös-mezben – csak 18 évvel korábban. További érdekesség, hogy míg 1998-ban Steven Gerrard, addig 2016-ban Ben Woodburn neve nem szerepelt a hivatalos programlistán. Mindezek után talán nem teljesen meglepő, hogy a 17 éves tehetségben máris Gerrard utódját látják a Mersey-parti drukkerek.
2016. 11. 30. 16:00
Xabi Alonso egyik legfrissebb interjújában bevallotta: akkor lenne a legboldogabb, ha a Bayern München játékosaként egy csapatban játszhatna C. Ronaldóval. A páros korábban hat szezont húzott le egymás mellett a Real Madrid színeiben, együtt bajnokságot, kupát és Bajnokok Ligáját is nyertek. A portugál klasszis teljesítményét ősszel több kritika is érte, Alonso pedig állítja: a 31 éves játékost – aki az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 19 gólnál jár 18 mérkőzésen – tárt karokkal várnák a német rekordbajnoknál. – Örülnék, ha újra egy csapatban játszhatnánk, Ronaldo életveszélyes az ellenfél kapuja előtt – mondta a spanyol középpályás.
2016. 11. 30. 14:22
A török bajnokságban szereplő, és a magyar középpályást, Koman Vladimirt is a soraiban tudó Adanaspornál is megemlékeztek a héten tragikus repülőgép-balesetet szenvedő Chapecoense-játékosokról. A török klub focistái és a szakmai stáb a szerdai edzésen egymásba kapaszkodva körbeálltak és egyperces gyászszünettel emlékeztek az elhunytakra.
2016. 11. 30. 12:30
Nem végleges adatok szerint a Chapecoense brazil labdarúgóklub 19 játékosa hunyt el a kolumbiai légi szerencsétlenségben, míg három csapattag és a lezuhant repülőgép további három utasa túlélte a katasztrófát. A hatóságok pontosították az adatokat, ennek alapján 77-en tartózkodtak a fedélzeten. Korábban 81 főről írtak, ám kiderült, négyen nem szálltak föl a járatra. Valószínűleg a Chapecoense azon játékosai, akik nem szerepeltek volna a csapat soron következő mérkőzésén. A zuhanást a gép összesen hat utasa élte túl, 71-en meghaltak – írja a Blikk. A túlélők között van a klub három játékosa: két hátvéd, Alan Ruschel és Helio Hermito Zambier - ő Netóként ismert -, valamint Jakson Follman kapus. Utóbbinak az orvosok tájékoztatása szerint amputálni kellett a jobb lábát, s a család kérte, hogy ezt a hírt közöljék a nyilvánossággal. Follman állapotát sikerült stabilizálni, és az intenzív osztályon tartják. Korábban a másik kapust, Danilót is a túlélők között említették, ám később belehalt sérüléseibe. A repülőgép kilenctagú személyzetéből ketten maradtak életben, valamint egy újságíró, aki a csapatot kísérte el a Copa Sudamericana döntőjére. A Chapecoense a kolumbiai Atletico Nacional ellen lépett volna pályára szerdán. A Lamia bolíviai légitársaság Bolíviából induló járata helyi idő szerint hétfőn este zuhant le a Kolumbia északnyugati részén található El Gordo hegynél, La Unión település közelében, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett leszállás előtt. Mielőtt az Avro RJ85 típusú gép eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A kolumbiai polgári repülés vezetője azt mondta: a hatóságok nem zárják ki, hogy a repülőgépnek a lezuhanás előtt kifogyott az üzemanyaga, erről számolt be ugyanis a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő. A sportvilág szereplői, klubok, játékosok, szurkolók támogatásukról és együttérzésükről biztosították a Chapecoense csapatát.
2016. 11. 30. 07:55
Olvasói sztorik