Nemzetközi foci

A hajrában jutott tovább a Liverpool

A Hull City tizenegyesekkel harcolta ki a Ligakupa-elődöntőbe jutást.

Kedd este megkezdődtek a negyeddöntők is az angol Ligakupa küzdelmeiben. A Liverpool erősen tartalékos csapattal lépett pályára odahaza a Leeds ellen, és bár labdabirtoklás tekintetében így is óriási fölényben voltak a mersey-partiak (72-28), a hajráig semmi nem akart összejönni a Klopp-legénységnek – ekkor viszont Origi és a csereként beállt Woodburn is betalált öt percen belül, így a “vörösök” jutottak tovább a sorozat elődöntőjébe.

A másik mai mérkőzésen a Hull City fogadta a másodosztályt vezető Newcastlet. A rendes játékidő gól nélküli döntetlennel ért véget, a hosszabbításban viszont hamar megszerezte a vezetést a fekete-fehér csapat, csakhogy a Mbokani kiállítása miatt ekkor már emberhátrányban játszó Hull egy percen belül kiegyenlítette az állást. Több gól már a ráadásban sem esett, így következhetett a tizenegyes-párbaj, melyet nagyon simán nyert a Hull: a hazaiak egy büntetőt sem hibáztak, míg a Newcastle négyből hármat kihagyott.

Angol Ligakupa, negyeddöntők:

Liverpool – Leeds United 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Origi (76.), Woodburn (81.)

Hull City – Newcastle 1-1 (0-0, 0-0, 1-1), tizenegyesekkel 4-2

Gólszerzők: Snodgrass (99.) illetve Diame (98.)

Kiállítva: Mbokani (89. – Hull)

Szerdán játsszák:

Arsenal – Southampton

Manchester United – West Ham

Olvasói sztorik