Nemzetközi foci

Amputálni kellett a repülőgép-balesetet túlélő Chapecoense-játékos jobb lábát

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 30. 07:55

Kapcsolódó cikkek

Nem végleges adatok szerint a Chapecoense brazil labdarúgóklub 19 játékosa hunyt el a kolumbiai légi szerencsétlenségben, míg három csapattag és a lezuhant repülőgép további három utasa túlélte a katasztrófát.

A hatóságok pontosították az adatokat, ennek alapján 77-en tartózkodtak a fedélzeten. Korábban 81 főről írtak, ám kiderült, négyen nem szálltak föl a járatra. Valószínűleg a Chapecoense azon játékosai, akik nem szerepeltek volna a csapat soron következő mérkőzésén. A zuhanást a gép összesen hat utasa élte túl, 71-en meghaltak – írja a Blikk.

A túlélők között van a klub három játékosa: két hátvéd, Alan Ruschel és Helio Hermito Zambier – ő Netóként ismert -, valamint Jakson Follman kapus. Utóbbinak az orvosok tájékoztatása szerint amputálni kellett a jobb lábát, s a család kérte, hogy ezt a hírt közöljék a nyilvánossággal. Follman állapotát sikerült stabilizálni, és az intenzív osztályon tartják. Korábban a másik kapust, Danilót is a túlélők között említették, ám később belehalt sérüléseibe.

A repülőgép kilenctagú személyzetéből ketten maradtak életben, valamint egy újságíró, aki a csapatot kísérte el a Copa Sudamericana döntőjére. A Chapecoense a kolumbiai Atletico Nacional ellen lépett volna pályára szerdán. A Lamia bolíviai légitársaság Bolíviából induló járata helyi idő szerint hétfőn este zuhant le a Kolumbia északnyugati részén található El Gordo hegynél, La Unión település közelében, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett leszállás előtt.

Mielőtt az Avro RJ85 típusú gép eltűnt a radarok képernyőjéről, vészjelzést adott le az elektromos rendszer meghibásodása miatt. A kolumbiai polgári repülés vezetője azt mondta: a hatóságok nem zárják ki, hogy a repülőgépnek a lezuhanás előtt kifogyott az üzemanyaga, erről számolt be ugyanis a balesetet túlélő egyik légiutas-kísérő. A sportvilág szereplői, klubok, játékosok, szurkolók támogatásukról és együttérzésükről biztosították a Chapecoense csapatát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Ousmane Dembélé of FC Barcelona during the Spanish championship La Liga football match between FC Barcelona and Real Sociedad on May 20, 2018 at Camp Nou stadium in Barcelona, Spain - Photo Andres Garcia / Spain DPPI / DPPI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.