Nemzetközi foci

A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel, 2018-ig júniusáig meghosszabbította Antonio Valencia nyáron lejáró szerződését. Az ecuadori futballista a 2009-es Old Traffordra igazolása óta 271 meccsen 23 gólt lőtt, és 6 trófeát nyert a Vörös Ördögökkel. A 2011-12-es idényben a United-szurkolók az Év Játékosának választották. A 31 éves játékos alapembernek számít José Mourinho irányítása alatt, a mostani szezonban 23 mérkőzésen lépett pályára jobb oldali védőként.
2017. 01. 17. 15:04
Louis Van Gaal tegnap este egy életmű díj átvétele közben jelentette be, már nem áll szándékában újra edzősködni. A 65 éves szakember az AZ, az Ajax, Barcelona, a Bayern München a holland válogatott és legutóbb a Manchester United csapatánál is megfordult. A tréner a Távol-Keletről kapott a közelmúltban ajánlatot, de egy hónappal ezelőtt haláleset rázta meg a családját, és a hírek szerint emiatt döntött úgy, hogy visszavonul. – Tavaly is azt mondtam, hogy visszavonulok, de végül meggondoltam magam. Ezúttal viszont úgy gondolom, végleges a döntésem. Nagyon sok dolog történt a családommal mostanában, ami igazán perspektívába helyezte a dolgokat - nyilatkozta a 65 esztendős Van Gaal.
2017. 01. 17. 08:31
Egyetlen meccset rendeztek hétfőn a spanyol élvonalban: ezen a Málaga hazai pályán kapott ki 2-0-ra a Real Sociedadtól. A félidőben még döntetlenre álltak a felek, fordulás után viszont az 50. percben Inigo Martínez, a 62. percben pedig Juanmi talált be. Sikerével a Sociedad az ötödik helyre jött fel a LaLiga tabelláján, a Málaga maradt a tizenharmadik helyen. Az élen a Real Madrid áll. LaLiga, 18. forduló: Málaga–Real Sociedad 0-2 (0-0)
2017. 01. 16. 22:41
Egyetlen gól döntött az Afrikai Nemzetek Kupájának hétfői második meccsén: a Kongói DK 1-0-re múlta felül Marokkót. A találatot Herve Kage szerezte, aki klubszinten a belga Kortrijk középpályása. A Kongói DK ezzel a három ponttal vezeti a C csoportot. Eredmények, C csoport: Kongói DK–Marokkó 1–0 Korábban: Elefántcsontpart–Togo 0–0
2017. 01. 16. 22:11
Olvasói sztorik