Nemzetközi foci

Rekordot jelentő 388 millió euróért (119,5 milliárd forint) erősítettek a téli átigazolási időszakban a kínai futballklubok. A Szuperligában ezzel megdőlt a tavaly ilyenkor felállított 345 millió eurós összkiadási csúcs. A távol-keleti nagybevásárlás mértékét jelzi, hogy az európai rekorder angol Premier League húsz egyesülete 259 milliót költött januárban. A legdrágább játékos Oscar volt, a brazil középpályásért 60 millió eurónyi összeget fizetett a Sanghaj SIPG a Chelsea-nek. Ugyancsak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk az új munkaadóknak Carlos Tevezért (Sanghaj Senhua), Axel Witselért és Alexandre Patóért (Tiencsin Csüancsien), John Obi Mikelért (Tiencsin Teda) és Ricardo Carvalhóért (Sanghaj SIPG) is. Kínában kedden zárult le az átigazolási időszak.
2017. 02. 28. 14:27
José Mel Pérez, vagyis becenevén Pepe Mel lett a spanyol élvonalban szereplő Deportivo La Coruna új vezetőedzője. Az 54 éves szakember a hétfőn menesztett Gaizka Garitano helyére ül le a kispadon. A kiesés ellen harcoló együttes sorozatban négy mérkőzést veszített a Primera Divisiónban, amelyben 24 forduló után a 17., még éppen bennmaradó helyen áll úgy, hogy riválisainál eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Pepe Mel legnagyobb sikerét a Betis kispadján érte el, melyet a 2012‒2013-as szezonban a hetedik helyig vezetett. Legutóbb is a sevillai csapatnál dolgozott, a gyenge eredmények miatt tavaly januárban menesztették. Az új szakvezetővel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek. A szakember a csütörtöki Atlético Madrid elleni mérkőzésen mutatkozhat be.
2017. 02. 28. 13:41
Jürgen Klopp vezetőedző szerint a Liverpool csapatánál a szezon hátralevő részében mindenki a jövőjéért futballozik. „Magamat is beleértve, mindenki a jövőjéért játszik. Nem gondolom, hogy a játékosok ne lennének olyan jók, mint amilyennek én ismerem őket, de szükségük van a segítségemre ahhoz, hogy ezt hétről hétre bizonyítsák. Többször is mondtam már, ha veszítünk, azért én érzek maximális felelősséget” ‒ nyilatkozott a német szakember a bajnok Leicester City otthonában elszenvedett hétfői 3-1-es vereséget követően. „Remélem, az, hogy az ők helyett mindig a mi szót használom, jelzi, én is a részese vagyok ennek” ‒ tette hozzá Klopp. A Liverpool a remek szezonkezdet után nagy hullámvölgybe került, 2017-ben mindössze egyetlen mérkőzést nyert meg és a Premier League-ben az ötödik helyre csúszott vissza.
2017. 02. 28. 11:15
Az Arsenal a nyáron leigazolná a Paris Saint-Germain védőjét, Layvin Kurzawát - adta hírül a Sport Mediaset. Az Ágyúsok mindenképp szeretnék megerősíteni a mostani szezonban szenvedő védelmüket, és bíznak abban, hogy 17 millió fontért szerződtetni tudják a párizsiak balbekkjét. A 24 éves, hatszoros francia válogatott Kurzawa alapembere idén a PSG-nek, 21 tétmérkőzésen védő létére 3 gólt és 6 gólpasszt jegyez. Nem Kurzawa az Arsenal egyetlen nyári célpontja, a londoniak megfigyelői ugyanis a hétvégén helyszínen tekintették meg a Napoli-Atalanta olasz bajnokit, a Tuttomercatoweb beszámolója szerint a nápolyiak támadójára, Lorenzo Insignére voltak kíváncsiak. Az olasz válogatott szélső remek formában futballozik az idényben, 34 tétmeccsen már 9 találatnál és 8 asszisztnál jár, piaci értékét 25 millió euróra becsülik.
2017. 02. 28. 09:57
Zlatan Ibrahimovic 35 évesen is zsákszámra szerzi a gólokat, de emellett is mindig meg tudja lepni valamivel a világot. A labdarúgó sztárok közül ugyanis egyre többen fektetnek komoly összegeket internetes játékokba, és a svéd csatárról is kiderült, hogy nagyon is érdekelt a témában. Attól persze nem kell félni, hogy elektronikus sportoló lesz a klasszis támadó, de hatalmas összeget (közel 100-150 millió forintot) fektetett be a Challengermode startup vállalatba. A Challengermode egy versenyszervező és lebonyolító platform, némileg hasonló pl. a Battlefy-hoz vagy az ESL felületéhez annyi különbséggel, hogy itt már a pénz is bejön. Nevezési díjas versenyek, ahol minden kill plusz pénzt és minden halál mínusz pénzt jelent - érdekes modell - írja a goal.com
2017. 02. 28. 09:08
Egyre forróbb lehet a kispad a Fiorentina portugál vezetőedzője, a korábban Videotont is irányító Paulo Sousa alatt. Az olasz csapat csütörtökön háromgólos előnyről esett ki az Európa Ligából a Mönchengladbach ellen, mely után a szurkolók órákig tüntettek a stadionon kívül. Sousa az EL-kudarc után még bizalmat kapott, de aztán hétfőn este 2-0-s vezetésről hazai pályán leadták az előnyt, és végül 2-2-re végeztek a Torinóval szemben. A lilák drukkerei ismét hatalmas füttyszóval illették a vezetőedzőt és a játékosokat is. - A szurkolók kifizették a jegyet, ezért minden joguk megvan arra, hogy tiltakozzanak. A játékosok a legjobbjukat nyújtották. Nem azért vagyok itt, hogy megmentsem az állásom, hanem hogy végezzem a munkámat. Ez minden. A csapatom megtett mindent, és boldog vagyok, amikor ez így történik. Nyugodtan fogok aludni, mert őszintén és tisztességgel dolgozunk, a lelkiismeretem tiszta - mondta a mérkőzés után a korábban Videotont is irányító Sousa. Az utóbbi kudarcok ellenére a Fiorentina játékosa, Ricardo Saponara a védelmébe vette a portugál szakembert. - A bizalmunk a főnök felé nem változott, ebben mindannyian együtt vagyunk benne. A csapat kitart az edző mellett. A mai meccsen elkövettünk néhány hibát, de a hozzáállásunkra nem lehet panasz - nyilatkozta Saponara.
2017. 02. 28. 08:53
A korábbi évekhez hasonlóan a Squawka Football 2017-ben is kiosztotta az előző év legjobbjainak járó Oscar-díjait – a legkülönbözőbb kategóriákban, íme: A legjobb dráma győztese: Gianluigi Buffon – több mint 20 éve pályán a legenda A legjobb jelmezért járó díj: a mexikói Pumasé A legjobb haj és smink győztesnek járó díj: Paul Pogba A legjobb külföldi film győztese: Zinadine Zidane A legjobb technikai innováció díj nyertese: a Leicester City 4-4-2-es hadrendje Legjobb férfi főszereplő: C. Ronaldo A legjobb kép: Leicester City
2017. 02. 27. 13:49
Olvasói sztorik