Élő Nemzetközi foci

Mindkét BL-negyeddöntős párharcban fordult a kocka a visszavágón

Aitor Alcalde - UEFA/UEFA via Getty Images
Aitor Alcalde - UEFA/UEFA via Getty Images

A Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund is megfordította a párharcát és továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A PSG meglepően gyengén muzsikált hazai pályán, Raphinha duplájával és Andreas Christensen góljaival végül 3-2-re győzött a Barcelona. A brazil újra betalált a visszavágón, de teljesen átalakult a játék képe, miután Araújót kiállította a játékvezető. Még a félidő vége előtt egyenlített a PSG, miután Bradley Barcola jól megverte egy az egyben az emberét, a keresztbe lőtt labdáját pedig Ousmane Dembélé lőtte a hálóba.

A második félidőben Vitinha távoli bombájával már a vezetést is megszerezte a PSG, majd Joao Cancelo egy elkésett becsúszással összehozott egy tizenegyest. Kylian Mbappé értékesítette a büntetőt, sőt a hajrában, amikor már rohant a gólért a Barca, még egy gólt lőtt egy kontra végén, ezzel el is döntötte a meccset, sőt a párharcot is. A hazai csapat frusztráltságát jól mutatja, hogy Xavi Hernández és a segédedző is piros lapot kapott.

Eközben a Borussia Dortmund is egygólos hátrányt dolgozott le, miután az Atlético Madrid vendégeként 2-1-re kikapott az első találkozón. A spanyolok bekkelni utaztak Németországba, de mindezt nem tették elég hatékonyan, mert Mats Hummels parádés löbböléséből Julian Brandt egy csellel megtolta a labdát, majd mázlival vezetést szerzett. Öt percre rá Ian Maatsen is betalált egy sarkazás után, szépen kilőtte a hosszú alsót.

Diego Simeone hármat cserélt, amely nagyon bejött, egy Mario Hermoso fejes után Hummels lőtt a saját kapujába véletlenül, aztán elbóbiskoltak a hazai védők és Ángel Correa második próbálkozásra egyenlített. Megrázta magát a Dortmund és előbb Niclas Füllkrug fejelt szép gólt, majd a gólpasszt adó Marcel Sabitzer is betalált, egy kipattanót okosan lőtt a bal alsó sarokba. Erre már nem felelt az Atleti, így kiesett.

Mindkét párharcban fordítás történt tehát, így aztán a Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund jutott legjobb négy közé. Egymással kell majd megvívniuk a londoni fináléhoz.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Barcelona-Paris Saint-Germain 1-4 (1-1)
Gólszerző: Raphinha (12.) ill. Dembélé (40.), Vitinha (54.), Mbappé (61. -tizenegyesből, 89.)
Kiállítva: Araújo (30.)

Az előző mérkőzés eredménye: 3-2. Továbbjutott a PSG 6-4-es összesítéssel.

Borussia Dortmund-Atlético Madrid 4-2 (2-0)
Gólszerző: Brandt (34.), Maatsen (39.), Füllkrug (71.), Sabitzer (74.) ill. Hummels (49. – öngól), Correa (64.)

Az előző mérkőzés eredménye: 1-2. Továbbjutott a Dortmund 5-4-es összesítéssel.

Dortmundban hamar beindult a buli

Percek alatt felpörögtek az események, először Adeyemi balról középre gurított labdájával pepecselt túl sokat Sabitzer, ez elég is volt az ajtó-ablak helyzet elpuskázására, mivel César Azpilicueta hatalmasat mentett. Nem sokkal később Morata lőhetett volna gólt a túloldalon, de a kontra végén nem csak a kapus, hanem a kapu mellett is elperdítette a labdát, sőt De Paul is egy perccel később Kobel ölébe gurított 16 méterről. Jó kis meccs!

A Paris Saint-Germain úgy kezd, ahogy ilyen helyzetben kell

Agresszíven letámad, kemény belépőkkel próbál labdát szerezni a PSG. Az első néhány labdaérintés nem is sikerült igazán jól a hazaiaknak, de persze néhány perc alatt ezzel önmagában nem lehetett helyzetbe kerülni. Egyelőre az a kérdés, ezt mennyi ideig tudja fenntartani a francia csapat – nem utolsó sorban pedig az is, hogy gólt, gólokat hoz-e a konyhára.

A Dortmundnak gól kell

Ezzel nem is mondtunk újat természetesen, de az Adeyemi, Füllkrug, Sancho trió, valamint a mögé nevezett Brandt még okozhat gondot egy defenzív Atletinek is. A Dortmund kontrollálni akarja majd a találkozót a kezdője alapján, ami elképzelhető, hogy épp a spanyolok elképzelésének kedvez. Meglátjuk, mi sül ki ebből a taktikai párbajból.

Az Atleti nem támadni jött Németországba

Diego Simeonéval kapcsolatban mindig az a sztereotípia él, hogy csapata behátrál, amennyire csak lehet és jól szétrúgja ellenfeleit. Aki a La Ligát figyelemmel kísérte a szezonban, tudja, hogy egyáltalán nem ez a bevett stratégia az idényben, de ma BL-meccset játszik az Atleti és az öt kezdőbe jelölt hátvéd nem támadó focit ígér. Ennek ellenére Morata és Griezmann is kezd, úgyhogy a támadások sem merülnek feledésbe azért…

Ne feledkezzünk meg a PSG-ről se

Ne tegyünk úgy, mintha a franciáknál nem lenne a kezdőben a 18 éves Warren Zaire-Emery, a 21 éves Nuno Mendes és a szintén 21 éves Bradley Barcola is. Ezekkel a srácokkal még hosszú évekig találkozunk majd a topligákban, de rajtuk kívül Lewandowski, Mbappé és még több kiváló játékos emeli a tétet a BL-ben.

Barcelonában a jelen és a jövő is pályára lép

Több elképesztően fiatal játékos is a kezdőben kapott helyet Xavinál. A 21 éves Pedri mellett pályán lesz a még mindig csak 16 éves Lamine Yamal. A támadóról ősszel írtunk hosszabban ebben a cikkben, a PSG otthonában is remekül focizott. Mit mondjunk akkor a szintén 16 éves Pau Cubarsíról, aki fél éve robbant be a Barcába, de olyan érett játékot mutat, mintha már a veteránok közé tartozna.

Kapcsolódó
Egy éve sincs a felnőtteknél, mégis levette a pályáról a világ egyik legkeresettebb csatárát a Barca tehetsége
Pau Cubarsí életében először lépett pályára a Bajnokok Ligájában, rögtön egy egyenes kieséses párharc visszavágóján. A Barcelonát követő szurkolók tudták, hogy ez közel sem annyira rizikós, mint amilyennek elsőre hangzik, de a 17 éves védő minden várakozást felülmúlt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik