A hetvenes években az amerikaiaknak gőze sem volt, miért imádják Európában a labdarúgást. A szabályokról keveset tudtak, olyan erős franchise-ról, mint a mai MLS még csak álmodozni sem mertek. Az első professzionális bajnokságot csak 1959-ben kezdték el megszervezni, végül azonban két különálló liga alakult belőle 1967-ben:
- a United Soccer Association (USA)
- és a National Professional Soccer League (NPSL).
Előbbi lelkesen invitálta az európai és dél-amerikai csapatokat, hogy amerikanizált nevekkel szerepeljenek – ráadásul ezek zömmel csak a tartalékokat küldték az Egyesült Államokba –, míg utóbbit el sem fogadta hivatalos szervezetként a FIFA, így szankciókkal büntette az ide igazoló focistákat. Az USA sem járt sikerrel, mivel az ide érkező játékosok inkább edzőtáborként kezelték az amerikai meccseiket, ráadásul
Hamar belátta mindkét bajnokság, hogy nehezebb dolguk lesz, mint elsőre gondolták, és összefogtak North American Soccer League (NASL) név alatt egyesülve. Az igazi gondok csak ezután jöttek. Rengeteg légióst szerződtettek a csapatok, a 17 együttesben csak 30 amerikai állampolgár focizott – összesen. A külföldi játékosoknak magas bére volt, ráadásul a nagy stadionok lelátói is kongtak az ürességtől, és a közvetítések iránt sem volt kellő érdeklődés. A válság akkorára nőtt, hogy 1969-ben már csak öt csapattal indult volna el a NASL. Mindent bevetettek az amerikaiak, hogy népszerűsítsék a sportágat:
- félamatőr csapatokat is meghívtak a bajnokságba, amik nem csupán helyi futballisták, hanem nagyobb történelmű egyesületek tagjai voltak, sőt, a játék minőségét is emelték tudásukkal,
- folyamatosan a major sportágak képére formálták a szabályokat, így alakult ki a hokihoz hasonlóan a tizenegyes helyetti kapura vezetés, az óra meg-megállítása a tiszta játékidő számításáért, vagy épp az állandó (!) leshatárt kijelölő vonal is, amelyet 32 méterre húztak meg a kaputól.
Ebbe a folyamatosan változó és csapongó ligába csatlakozott be 1974-ben a Los Angeles Aztecs. A város első labdarúgóklubja az LA Toros volt, ám ez az együttes még az 1967-es összeolvadáskor San Diegóba költözött. A másik korai próbálkozás a Los Angeles Wolves volt, amelyet az angol Wolverhampton Wanderers alapított az USA kedvéért 1966-ban, de erről a formációról elég annyit tudni, hogy két év után megszűnt.
Amikor a NASL bejelentette, hogy hat város is csapatot indíthat majd a ligában, a futballőrült orvos és ingatlanbefektető, Jack Gregory azonnal telefont ragadott, és ígéretet tett a nevezési díj kifizetésére. Gregoryt néhány focirajongó barátja is támogatta anyagilag, az LA Tacónak adott nyilatkozata szerint pedig azért választották az Aztecs nevet, hogy imponáljanak a környék mexikói lakóinak.
Azt akarták kifejezni, hogy agresszív és kőkemény csapat az övék, mert Gregory szerint gyönyörű az azték harcosok története, ami a futballistákat is inspirálhatja a pályán
– írta Iván Fernández újságíró a döntés hátteréről.
Az Aztecs annyira sikeres volt, hogy előbb a nyugati divíziót, majd az egész bajnokságot is megnyerte, utóbbi pedig az első focidöntő volt, amit közvetített az amerikai televízió. Ez a felvétel egyébként a mai napig megtekinthető.
A sikerek és a latin közösségben elnyert szimpátia ellenére Gregory az első idény után eladta a tulajdoni részét, mert úgy érezte, túlnőtt rajta a projekt, és inkább a praxisára akart koncentrálni.
1975-től ugyanis az új tulajdonosok egyike lett a világhírű Elton John. A NASL kifejezetten céljául tűzte ki, hogy nagy neveket csábítson az Egyesült Államokba, így madarat lehetett fogatni a vezetőséggel, amikor kiderült, nem sokkal Pelé New York Cosmosba igazolás után a népszerű brit zenész is szerepet vállal a sportág népszerűsítésében.
Most már a világ két legnagyobb neve is a bajnoksághoz köthető! Továbbra is tartom, hogy legalább annyira szignifikáns az ő szerepvállalása, mint Pelé érkezése a liga reklámozása miatt. Elton Johnnal milliókhoz juthat el a sportág, már a szórakoztatóiparból többen is jelezték érdeklődésüket
– lelkendezett Phil Woodman szóvivő a bejelentés után.
A népszerű énekes számára ez nemcsak egy fellángolás volt, mindig is imádta a focit, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy gyerekkori kedvenc csapatában, a Watfordban is tulajdonjogot vásárolt később. Az Aztecsnél persze nem azért vállalt szerepet, mert mindig is nekik drukkolt, sokkal inkább a lehetőséget látta a projektben, valamint azt, hogy segíthet.
„Megkerestek a csapattól, hogy segítsek reklámozni őket és a labdarúgást az Egyesült Államokban. Mindig mondtam, hogy Los Angeles az én otthonom, ha Amerikába jövök. Minden itteni csapatnak szurkolok, ezért szívesen segítek” – fogalmazott egy interjúban Elton John, amikor a döntés hátteréről kérdezték.
Nem csak ő szelte át az óceánt, hogy segítse az aztékokat, hanem a Manchester United legendája, George Best is. Az északír futballista 1976-ban, vagyis kevesebb mint fél évvel Elton John szerepvállalása után csatlakozott, és ha hinni lehet a pletykáknak, az ő elcsábításához szükség is volt a zenész unszolására.
Elton John brought over George Best to Los Angeles Aztecs ❤️🇺🇸⚽️ #eltonjohnhttps://t.co/yvock49Nfx pic.twitter.com/aJ7AJ1QSQ5
— National Soccer League™ (@nslamerica) June 25, 2023
Ennek ellenére sem tartott sokáig az amerikai álom az énekesnél: 1977-ben lehetősége nyílt arra, hogy szeretett Watfordjában vásároljon résztulajdont, a gyerekkori csapatának pedig nem tudott nemet mondani, különösen annak anyagi nehézségeit meghallva. Az Aztecs persze nélküle sem állt meg, sőt, újabb elképesztő húzással lepte meg a világot: a holland válogatottal 1974-ben világbajnokságot nyerő, a legnagyobb hatású szakembernek tartott Rinus Michels lett az edző, akit követett Johan Cruyff játékosként.
Hála a világsztároknak működött a nagyon aktív népszerűsítési kampány, ám Aztecs szurkolói mégsem voltak elégedettek. Ők ugyanis azt szerették volna látni, hogy helyi feltörekvő tehetségek is bekerülnek a csapatukba, emellett pedig az állandóan változó hazai stadion is nehezítette a kötődést.
Az azték név miatt különösen nagy figyelem hárult az együttesre a latin közösségek felől, amikor pedig a mexikói televíziós társaság, a Televisa vásárolta meg a klub többségi tulajdonrészét 1980-ban, az igény még jobban megerősödött a helyi tehetségek felkutatására. Akkor már nem volt a csapatnál sem a Best, Elton John duó, sem a holland sztárok, nélkülük pedig folyamatosan csökkent a nézőszám. A mexikóiak egyetlen év után úgy döntöttek, nem tartanak igényt a franchise-ra, mert túl sok pénzbe kerül a fenntartása, és kizárólag veszteséget termel. 1981-ben, mindössze hétévnyi működést követően bejelentette a Televisa, hogy megszűnik az egyesület – pedig Cláudio Coutinho edzővel 1983-ig kötöttek szerződést.
Önmagában is nagy fordulat, ha ez történik egy klubbal, de az Aztecs utolsó tétmeccse is drámaira sikerült. A Los Angeles-i együttes a nyugati divíziót megnyerve került rájátszásba, ahol a Montreal Manic ellen két győzelemig tartó párharcot játszhatott. Egy-egy győzelem után a mindent eldöntő mérkőzésen is 1-1 állt az eredményjelzőn 90 perc után, ezért aranygól döntött a továbbjutásról. A hosszabbításban tizenegyest ítélt a játékvezető a montrealiak javára, akik ezt értékesítve tovább is mentek.
Ez a legrosszabb ítélet, amit valaha láttam! Hozzá se értem, azt hittem, azért fújt a sípjába, mert szöglettel folytatódik a meccs
– dohogott Dave Shelton, aki a bíró szerint buktatta Thomas Usiyant.
Coutinho sem értett egyet az ítélettel, sőt, az ellenfél játékosát is kritizálta.
„Usiyan az egész mérkőzésen azzal volt elfoglalva, hogy feldobálja magát. Úgy tűnik, nagy tehetsége van hozzá. Csak akkor lenne szabad ilyet lefújni, ha a játékvezető teljesen biztos benne, hogy szabálytalanság történt.”
A szereplők ekkor még nem sejthették, hogy három hónappal később már nem is létezik majd a Los Angeles Aztecs, és ez a búcsúmérkőzésük. Pedig így történt.
Az Aztecs története azért is érdekes mai szemüvegen át, mert az ember óhatatlanul is párhuzamba állítja a sztárok vásárlását a kínai liga, vagy épp a szaúdi bajnokság hasonló törekvéseivel. Mégis az talán a legfontosabb tanulsága az Aztecsnek, sőt, az egész NASL-korszaknak, hogy az edzők fejlesztése, a saját nevelésű futballisták kinevelése nélkül az MLS sem érhetett volna el odáig, ahol manapság tart. Ezt a lépést nem lehet megspórolni a hosszú távú sikerhez vezető úton – még aranylabdás játékosokkal sem.
