Ha egy sportlap vitát akar generálni, akkor egyszerű dolga van: össze kell csak állítani egy minden idők legjobbjai listát, a szurkolók pedig jól összevesznek rajta. Az Aranylabdát is megalapító France Footballnak minden bizonnyal nem ez volt a célja, nemrég mégis arra vállalkozott, hogy rangsorolja a valaha volt legjobb labdarúgóedzőket.
Azt vették figyelembe, hogy
- ki mekkora hatást gyakorolt a játékra,
- mennyi trófeát nyert,
- és kik követték az adott szakembert.
Bár a kritériumok egyértelműek, képtelenség olyan névsort az asztalra tenni, amivel mindenki egyetértene. Az FF-nek is sikerült felkorbácsolni az indulatokat, leginkább azzal, hogy
A skót legendát senkinek sem kell bemutatni, alighanem mindenki kívülről fújja, hogy az Aberdeennel három skót bajnoki cím mellett KEK-et is nyert, majd 26 éven át irányította a Manchester Unitedet és összesen 38 trófeát húzott be a csapattal. Művészet, ahogy többször is újjáépítette és a legjobbak között tartotta az angol klubot, főleg azóta látszik, hogy ez mekkora teljesítmény, mióta visszavonult: a United évekig kereste önmagát, és talán csak most, egy korábbi tanítványával, Ole Gunnar Solksjaerral talál ismét magára.
Ferguson előkelő helyen szerepel a listán, a második, a francia szaklap viszont még egy nála is magasabb polcra helyezte Marinus Michelst. És, ha azt nézzük, hogy a holland szakembernek mekkora hatása volt a modern futballra, és hogy neki köszönhetjük Johan Cruyff és Pep Guardiola munkásságát is, akik szintén ott vannak a legjobb ötben, akkor már sokkal inkább érthető, miért is ő végzett az élen.
Ha csak Michels eredményeit kezdjük sorolni, akkor is egyértelmű, hogy ott a helye a legjobbak között. Négyszer nyert bajnokságot az Ajaxszal a hatvanas években, 1971-ben a BEK-ben vitte a csúcsig az amszterdamiakat, majd aranyérmes volt a spanyol élvonalban a Barcelonával, amellyel a kupát is elhódította. Mindemellett világbajnoki döntőbe juttatta Hollandiát 1974-ben, és ő volt a szövetségi kapitány akkor is, amikor az Oranje megnyerte eddigi egyetlen tornáját, az 1988-as Európa-bajnokságot.
Magát a rendszert, a mindent elsöprő dominanciát nem ő találta ki, a brazilok például már korábban elkezdtek magasra feltolt szélső védőkkel játszani, de Sebes Gusztáv is megmutatta már az Aranycsapattal, a Hidegkuti Nándorra kitalált szerepkörrel, hogy az ellenfelek mennyire nem tudnak mit kezdeni egy visszavont csatárral. A hollandoknál is egy angol edző, Jack Reynolds fektette le a progresszív futball alapjait, ő 1915 és 1947 között három időszakban is irányította az Ajaxot, valamint a szintén angol Vick Buckingham, aki két körben ült az amszterdami kispadon.
Az amszterdami születésű Rinus Michels 12 évesen került a klubhoz, az első csapatban hat évvel később mutatkozott be, az első mérkőzésén, az ADO 8-3-as kiütésekor rögtön öt gólt szerzett. A csatár egész játékos pályafutását az Ajaxban töltötte, 264 mérkőzésen 122 találatot szerzett, kétszer volt bajnok.
1958-ban vonult vissza, az amszterdami sportakadémián lediplomázott, majd amatőr csapatoknál kezdett edzősködni, és hamar kiderült, hogy minden ellesett Reynoldstól, amit el lehetett, így a már említett Buckingham 1965-ös kirúgásakor kézenfekvő volt az ő kinevezése az Ajaxnál. Nem úgy érkezett, hogy fenekestül felforgatott mindent: az angol futballszakíró, Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében azt írja, a legnagyobb változásokat eleinte az hozta, hogy a játékosként bohém Michelsből szigorú edző lett, kőkemény felkészülést tartott labdarúgóinak, az edzéseken pedig megkövetelte, hogy minden gyakorlatot labdával végezzenek, a futballisták így rohamosan fejlődtek technikailag.
Mindent labdával csináltunk. Minden szezon előtt volt egy hét, amikor napi öt edzést vezényelt nekünk. Olyan volt, mint egy kiképzőtábor
– emlékezett vissza a These Football Times-nak nyilatkozó Sjaak Swart.
4-2-4-es hadrendben játszatta az Ajaxot, amely érkezésekor a kiesés ellen menekült, de látványos, gólra törő játékkal előbb bennmaradt, majd a következő öt szezonból négyben is aranyéremmel zárt. A játék fontos eleme volt a támadásból védekezésbe való visszarendeződés, és míg előrefelé a pálya kiszélesítése volt a feladat, addig védekezésben a területek szűkítése, az ellenfél játékosainak minél nagyobb nyomás alá helyezése. Erre a fajta letámadásra senki sem tudott felkészülni.
A totális futball:
Az Ajax az európai kupákban is egyre nagyobb figyelmet követelt magának, 5-1-re verték egyszer a Bill Shankly-féle Liverpoolt, majd 1969-ben jött az AC Milan elleni BEK-döntő, amit aztán az olaszok nyertek. Ez az elveszített finálé volt az, ami komoly változtatásra ösztönözte Michelst, szakított a 4-2-4-gyel, mert belátta, hogy így sebezhető marad a csapata, innentől kezdve egy hibrid 4-3-3/3-4-3-as rendszert játszatott csapatával, ahol a játékosok váltogatták a posztokat, ha valaki elmozdult a helyéről, mindig volt, aki helyettesítette, így sokszor úgy tűnt, mintha eggyel többen lettek volna a pályán. A váltás a bajnokságban nem hozott aranyat, a BEK-et viszont sikerült megnyerni 1971-ben. Michels távozása után a temesvári Kovács István vette át a csapat irányítását, a többi közt két bajnoki cím és két BEK-győzelem volt a mérlege, csakhogy sosem tudott kilépni Michels árnyékából, a sikereket elsősorban a holland munkásságának tulajdonították.
Michels a Barcánál már nem nyert annyi trófeát, mint az Ajaxnál, de az 1974-es bajnoki cím, majd a későbbi kupagyőzelem mellett
Cruyff továbbvitte Michels filozófiáját a Barcánál és azt is elnézte edzőjétől, hogy nem csak az első csapattal kell foglalkozni, hanem úgy kell felépíteni a klubmodellt, hogy a felnőttektől kezdve az összes korosztályos együttesig bezárólag mindenki ugyanazt a játékrendszert játssza.
Rinus Michels a totális futballt a holland válogatottnál is csúcsra vitte, 1974-ben, a világbajnokságon az argentinokat és a brazilokat is látványosan lejátszották a pályáról, csak a nyugat-németekkel nem tudtak mit kezdeni a döntőben. 1988-ban viszont már nem volt megállás: az elődöntőben az NSZK-t, a döntőben a szovjeteket verték és összejött az ország labdarúgó-válogatottjának eddigi egyetlen aranyérme.
Az Eb-döntő összefoglalója:
Úgy helyezte fel a holland focit a térképre, hogy az még mindig hatással van a játékra. Az eredmények egyből jöttek vele, de mindig is a minőségi futball volt számára az első
– mondta róla Johan Cruyff.
A 2005-ben, 77 éves korában elhunyt Michels kiváló játékos, nagyszerű edző és menedzser, a holland labdarúgóstílus megteremtője volt, akinek számos követője akadt és 1999-ben az évszázad edzőjének választották. Nehéz lenne olyan embert találni, aki nála nagyobb hatással lett volna a modern futballra.
Nyitókép: VI Images via Getty Images
