Nemzetközi foci

„A Ferencváros nagyon veszélyes a hirtelen tempó- és irányváltásaival”

Kovács Anikó/MTI
Kovács Anikó/MTI

Philippe Clement vezetőedző elsősorban hatékonyabb játékot vár az AS Monaco labdarúgócsapatától csütörtökön a Ferencváros elleni Európa Liga-mérkőzésen.

Hazai pályán megvoltak a lehetőségeink, de mind kimaradtak, ezért most hatékonyabbnak kell lennünk. A Ferencváros nagyon veszélyes a hirtelen tempó- és irányváltásaival.

Nem véletlenül van kilenc pontja, egyetlen veresége alkalmával is sok helyzete volt. Éppen ezért kell nekünk is elöl sokkal hatékonyabbnak lennünk”

– mondta a francia csapat edzője.

Clement még azt emelte ki a zöld-fehérekkel kapcsolatban, hogy igazi csapatként futballoznak, a játékosok kisegítik egymást, például a csatárok nemcsak elöl a támadásokból, hanem hátul a védekezésből is kiveszik a részüket. Az is kiderült, hogy Alekszandr Golovin a keddi edzésen megsérült, ennek ellenére nem kizárt a játéka.

Kapcsolódó
Csercseszov: Jó formában vagyunk, reméljük, ez kitart, mert a Monaco talán még jobb csapat, mint a Puskás Akadémia
Három meccs óta nyeretlen a Monaco, de a Fradi edzője szerint a csütörtöki ellenfél kiegyensúlyozott, erős csapat.

A Ferencváros-AS Monaco El-csoportmérkőzés csütörtökön 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában. Az éllovas zöld-fehérek már döntetlennel bebiztosítanák a továbbjutásukat, de akár a csoportgyőzelmet is megszerezhetik.

Olvasói sztorik