Nemzetközi foci

„Benzi fiam, a világ legjobb játékosa!” – így tiszteleg a világ futballja az aranylabdás előtt

DANI POZO / AFP
DANI POZO / AFP
Egyelőre az egész futballvilág Karim Benzema lábai előtt hever, a friss aranylabdásnak nagyon sok barát, pálya- és csapattárs gratulált. Egy valamiben ugyanis egyetértenek: százszázalékosan megérdemelte.

Sami Khedira, a németek már visszavonult világbajnok középpályása – aki öt évig Benzema klubtársa volt a Real Madridban – egy olyan fotót osztott meg, amelyen Benzema mellett Cristiano Ronaldo és Luka Modric is látható volt.

Kapcsolódó
Benzema: Az edzőm mindig azt mondta, hogy egy nap megkapom a jutalmam
A Real Madrid aranylabdás csatára két példaképét, Zidane-t és Ronaldót is méltatta.

„Nem egy, nem kettő – már három aranylabdás van a képen! Nem is lehetnél büszkébb! Sokévnyi türelem után végre megkaptad, amiért oly keményen dolgoztál, barátom. Gratulálok!” – írta.

A Real Madrid egy rajzzal ünnepelte meg, hogy „Karim király” csatlakozott az aranylabdások klubjához.

„Két betű és egy szám, ami bevonult a futballtörténelembe. 24 évvel Zidane után, Karim Benzema újabb Aranylabdát hozott Franciaországba” – írta a francia elnök, Emmanuel Macron, aki elsőre csak egy francia zászlót és a KB9 rövidítést posztolta.

Ruud Van Nistelrooy, a PSV jelenlegi edzője fél szezont szerepelhetett Benzemával a Realban, de nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen neki.

„Gratulálok, megérdemelted, kedves Karim” – írta.

Kylian Mbappé, a PSG sztárja ugyanazt az irányvonalat követte, mint a többiek:

Gratulálok, testvérem, megérdemelted!

A Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti nem csupán Benzemának, de a Jasin-díjas Thibaut Courtois-nak is üzent.

„Megtiszteltetés a világ legjobb kapusát és az aranylabdást edzeni.”

A Manchester United brazil középpályása, Casemiro, egészen a közelmúltig Benzema csapattársa volt.

„Gratulálok, barátom. Megtiszteltetés volt veled játszani” – írta.

Egy másik egykori Real-játékos, a szintén világbajnok német Mesut Özil csatlakozott a dicshimnuszhoz.

„Benzi fiam, a világ legjobb játékosa! Mindig is azt mondtam, hogy te fogod megnyerni ezt a trófeát, nagyon megérdemled. Büszke vagyok rád, testvérem.”

A brazil Kaká így tisztelte meg a franciát:

„Gratulálok ehhez a jól megérdemelt kitüntetéshez, Benzema barátom! Üdvözöllek az Aranylabda-csapatban!”

Olvasói sztorik