FRANCK FIFE / AFP
Nemzetközi foci sport

Benzema: Az edzőm mindig azt mondta, hogy egy nap megkapom a jutalmam

Nem történt meglepetést hétfő este, amikor a francia Karim Benzema nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. A Real Madrid csatára a gálán két bálványát, Zinedine Zidane-t és Ronaldót méltatta.

„Megtiszteltetés számomra ez a díj, de amikor az elvégzett munkára visszagondolok, akkor tudom, hogy soha nem adtam fel. Ez a díj minden gyerek álma, ennek tudatában nőttem fel. Két példaképem volt az életben: az egyik Zinedine Zidane, a másik Ronaldo” – nyilatkozta Benzema, aki hatodik franciaként nyerte el az Aranylabdát.

Kapcsolódó
Nem lehetett kérdés: Benzema nyerte az Aranylabdát
Duplázott a Reallal, a bajnokságot és a BL-t is megnyerte, és mindkét sorozatban ő lett a gólkirály.

„De voltak kemény időszakok az életemben, amikor nagyon nehéz volt az egész családomnak, ám ez megerősített mentálisan.

Az edzőm mindig azt mondta, hogy ne veszítsem el az örömöt a pályán, mert egy nap megkapom a jutalmam.

Elmondta, hogy boldog és elégedett, és ennek fényében fogja folytatni a pályafutását.

„Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak a Real Madridban és a francia válogatottban, az edzőmnek, a nagyszerű elnökömnek, aki olyan számomra, mint egy családtag, hogy lehetőséget adott nekem, hogy a Real Madridhoz szerződjek. Elutazott hozzám, és mindig is nagyon őszinte volt velem, ezért minden tiszteletem az övé.

Ez egyéni díj, de egyben kollektív is: ez egy család Aranylabdája.

Volt egy időszak, amikor nem szerepeltem a válogatottban, de továbbra is azzal az álommal dolgoztam, hogy minél jobban futballozzak. Büszke vagyok a karrieremre. Számomra nincs életkor. Egyre gyakrabban látni olyan játékosokat, akik 30 év után emelkednek ki. Ez mind elszántság, munka és vágy kérdése, most 30 felett is sokkal többet edzek, mint a többiek.

Rendkívül boldog vagyok, hogy Ronaldo itt van, mert tudja, hogy ő a példaképem. Számomra nincs még egy olyan csatár, mint ő. Amit a pályán csinált, azt lehetetlen megismételni, az történelem. Ő az egyetlen csatár, aki ha a csapatomban van, akkor szó nélkül ülnék a kispadon, mert olyan szinten van, amit lehetetlen elérni. Ő minden csatárok legnagyobbika”

Az Aranylabda-szavazás végeredménye

1. Karim Benzema (francia, Real Madrid)
2. Sadio Mané (szenegáli, Liverpool/Bayern München)
3. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
4. Robert Lewandowski (Bayern München/FC Barcelona)
5. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)
6. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)
7. Thibaut Courtois (belga, Real Madrid)
8. Vinicius Junior (brazil, Real Madrid)
9. Luka Modric (horvát, Real Madrid)
10. Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund/Manchester City)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!