Nemzetközi foci

Hajrában kapott góllal estek el a Nemzetek Ligája négyes döntőjétől Cristiano Ronaldóék

David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images
David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

A spanyol válogatott 1-0-ra győzni tudott Portugáliában a Nemzetek Ligája A divíziójában, ezzel pedig megnyerték a 2. csoportot.

Csak győzelemmel juthatott négyes döntőbe Spanyolország, de az egész mérkőzésen nagyon úgy tűnt, hogy nem tudnak gólt lőni a csapatok. Végül a 88. percben mégis összejött a mindent eldöntő gól, a csereként bállt Nico Williams visszafejelt labdáját Alvaro Morata lőtte közvetlen közelről az üres kapuba.

A csoport másik mérkőzése valójában tét nélküli volt, mert Svájc nem végezhetett elsőként, Csehország pedig mindenképp kiesett. Ennek ellenére fordulatos találkozó jött össze, Remo Freuler vezető gólja után a középkezdésből leadott gyenge gurítást elcsente Breel Embolo és azonnal lőtt még egy gólt. A csehek szépíteni tudtak, majd térfélcsere után tizenegyest is kiharcoltak, azonban Yann Sommer kivédte Tomas Soucek gyenge büntetőjét. Az ötödik fordulóban Patrik Schick is kihagyott egy tizenegyest a csehektől. Ezután még Ruben Vargas lőtt egy gólt, amit les miatt nem adtak meg, így a végeredmény nem változott, Svájc 2-1-re nyert.

Kapcsolódó

Egy divízióval lejjebb két csoport mérkőzéseinek volt tétje, az elsőben nem esett gól, így aztán Skócia jutott föl a legjobbak közé, miközben az írek Örményország legyőzésével bent tudtak maradni. A negyedik csoport döntőjében Szerbia 2-0-ra legyőzte a Norvégiát, míg Szlovénia svédországi döntetlenjével elkerülte a kiesést. Ebből a négyesből Svédország végzett utolsóként.

Eredmények – Nemzetek Ligája, 6. forduló

A divízió:
2. csoport:
Portugália-Spanyolország 0-1 (0-0)
Svájc-Csehország 2-1 (2-1)

A végeredmény: 1. Spanyolország 11 pont, 2. Portugália 10, 3. Svájc 9, 4. (és kiesett) Csehország 4

B divízió:
1. csoport:
Ukrajna-Skócia 0-0
Írország-Örményország 3-2 (1-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Skócia 13 pont, 2. Ukrajna 11, 3. Írország 7, 4. (és kiesett) Örményország 3

2. csoport:
Albánia-Izland 1-1 (1-0)
A végeredmény: 1. (és feljutott) Izrael 8 pont, 2. Izland 4, 3. Albánia 2
(Eredetileg ebben a csoportban szerepelt volna az ukrajnai háború miatt kizárt Oroszország.)

4. csoport:
Norvégia-Szerbia 0-2 (0-1)
Svédország-Szlovénia 1-1 (1-1)
A végeredmény: 1. (és feljutott) Szerbia 13 pont, 2. Norvégia 10, 3. Szlovénia 6, 4. (és kiesett) Svédország 4

C divízió:
2. csoport:
Görögország – Észak-Írország 3-1 (1-1)
Koszovó-Ciprus 5-1 (2-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Görögország 15 pont, 2. Koszovó 9, 3. Észak-Írország 5 (7-10), 4. (és kiesett) Ciprus 5 (4-12)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik